Index Vakbarát Hírportál

Zöld utat kapott a világ leghosszabb tenger alatti alagútja

2020. április 24., péntek 18:18

A Dániához tartozó Lolland sziget, illetve a északnémet Puttgarden városa közötti Fehmarnbelt-szorost most 45 perces kompolással lehet átszelni. Ez fogy 7-10 percre rövidülni az évtized végére, ha befejezik a világ várhatóan leghosszabb tenger alatti alagútját.

Az alagutat nem fúrni fogják a tenger aljzatába, hanem a szárazföldön legyártott elemek mélybe süllyesztésével fogják összeállítani. A szoros szélessége 18 kilométer, átlagos mélysége 20-30 méter.

A dán közlekedési miniszter bejelentése szerint az építkezés jövő januárban kezdődik, és 2029-ben fog befejeződni. Az eredeti tervek szerint már öt éve el kellett volna kezdeti, és 2024-ben át kellett volna adni.

A költségek 52,6 milliárd dán koronára (2,5 billió forintra) rúgnak majd. Az alagútban két sínpár és egy négysávos autópálya fog majd vezetni. A szoros átszeléséhez az alagúton keresztül mindössze tíz percre lesz szükség autóval és hétre vonattal.

Az Európai Unió versenyjogi hatóságai már márciusban megadták a nagyrészt állami beruházásként megvalósuló projekt engedélyét, mert úgy találták, hogy alagút társadalmi haszna egyértelműen túlszárnyalja az esetleges versenykorlátozásból adódó károkat.

(NYT)

Rovatok