Index Vakbarát Hírportál

250 embert küld el egy kínai cég Oroszlányban

2020. május 18., hétfő 10:12

A kipufogóöntvényeket készítő, kínai Wescast Hungary Autóipari Zrt. 250 embert bocsát el az üzem 800 dolgozója közül, erről tájékoztatták a Vasas Szakszervezeti Szövetséget - mondta el az MTI-nek a szövetség alelnöke.

László Zoltán hozzátette, eddig 73 saját és 55 kölcsönzött dolgozó munkaviszonya szűnt meg. A munkáltató tájékoztatta a munkatársakat, hogy ha valaki nem a vállalatnál képzeli el a jövőjét, annak kifizeti a törvényes juttatásokat és "elengedi a dolgozót".

Az alelnök elmondta, a vállalatvezetéssel jó a kapcsolatuk, azonban vannak kérdések, melyekben nem értenek egyet. A Wescast április 25. és május 11. között nem termelt. A dolgozókat állásidőre küldték, amelyre alapbér járna, a vállalat azonban ezt nem fizette ki előre nem látott és elháríthatatlan akadályra hivatkozva - mondta László.

A Szakszervezeti Szövetség szerint a járvány miatti termeléskiesés a vállalkozás üzleti kockázatába tartozik, ennek terhét nem lehet az alkalmazottakra hárítani.

László Zoltán hozzátette, a cég jogértelmezése szerint a közös megegyezéssel való, nagy létszámú felmondás nem számít csoportos létszámleépítésnek, ezért nem is jelentették be a munkaügyi hatóságoknak.

A Wescast Hungary Autóipari Zrt.-nél 2019 márciusában béremelésért tartottak sikeres sztrájkot, mert az átlagos fizetés alig haladta meg a garantált bérminimumot, ami Oroszlány és környékének átlagához képest alacsonynak számít.

A dolgozók nagy terheléssel és szennyezettséggel járó fémöntő és fémmegmunkáló tevékenységet végeznek, ahol a por és a megmunkáló gépek hűtőfolyadéka veszélyt jelenthet az egészségre.

A Wescast kínai tulajdonú, kanadai központtal működő vállalatcsoport, amely a világ legjelentősebb beszállítója a személyautókhoz és a kisteherautókhoz készített, öntött kipufogócsonkok területén.

A korábban kanadai tulajdonban lévő vállalatot a Bohong-csoport vásárolta meg és 9 milliárd forintos beruházást telepítették Oroszlányba. A társasággal a kormány 2017 májusában kötött stratégiai megállapodást.

A 800 embert foglalkoztató Wescast Hungary Autóipari Zrt. dízelmotorokhoz gyárt turbófeltöltő-öntvényeket és kipufogó-leömlőket. A 2015 óta tartó dízelbotrány a cég eredményére is hatással volt.

A cég létszáma 2016 óta ötszáz fővel csökkent, az összes nettó árbevétel 2017-ben 97 millió euró volt, 2018-ban 85 millió euróra csökkent, 2017-ben fél millió eurós adózott eredményről számoltak be, 2018-ban ez 8 millió eurós veszteséget ért el.

Rovatok