Index Vakbarát Hírportál

913 milliárd forinttal sikálná el a Goldman Sachs a világ legnagyobb állami lopásában való részvételét

2020. június 6., szombat 18:32

Malajzia nem hajlandó 3 milliárd dollárért kiegyezni a Goldman Sachsszal az 1MDB-ügyben – írja a Reuters.

A maláj kormány azért perli a pénzügyi világcéget, mert bizonyítékok vannak rá, hogy annak malajziai dolgozói aktívan közreműködtek minden idők legnagyobb korrupciós botrányában. A Goldman most 3 milliárd dollárt (több mint 913 milliárd forintot) ajánlott, hogy megegyezéssel zárják le az ügyet, ám a kormány elutasította az ajánlatot, és inkább végigvinné a büntetőeljárást.

A pénzintézet tavaly már megpróbálkozott ugyanezzel, csak akkor kevesebb pénzt akartak fizetni, de úgy tűnik, gálánsabb ajánlattal sem érnek célt. A pénzügyminiszter a 3 milliárdos ajánlat elutasításakor azt nyilatkozta: "amíg nem ajánlanak annyit, amennyit mi is méltányosnak tartunk, folytatódik a büntetőügy". De konkrét összeget nem nevezett meg. A Goldman illetékesei a Reuternek egyelőre nem kommentálták a fejleményeket. 

A tavaly indult eljárásban 17 ember ellen emeltek vádat, mindannyian a Goldman Sachs Malajziában is aktív leányvállaltaiban dolgoznak, vagy dolgoztak igazgatóként. Az ország azzal vádolja a befektetési alapkezelőt, hogy részese volt az 1MDB-botránynak, ami az országban zajlott az előző vezetés alatt. Malajzia feltételezése szerint korrupciós pénzből a Goldman embereinek is leesett egy nagyobb adag, 600 millió dollár közpénzt tehettek zsebre a bankárok.

Rovatok