Index Vakbarát Hírportál

Júliustól minden vállalkozónak be kell kötnie magát a NAV-hoz

2020. június 6., szombat 07:46

Cégek, egyéni vállalkozók, adószámmal rendelkező magánszemélyek, alapítványok, egyesületek, figyelem! Aki még nem tette meg, sokáig már nem halaszthatja: július 1-től szinte mindenkinek közvetlenül kell adatot szolgáltatnia a számláiról a NAV-nak. A feladat nem könnyű, de aki egyszer túljutott rajta, pezsgőt bonthat, onnan már minden pofonegyszerű.

Aki még nem tette meg, ebben a hónapban mindenképpen regisztráljon a NAV online rendszerébe! Emellett jelentkezzen be egy olyan számlázó programba is, amely NAV-álló, vagyis értelmesen összekapcsolható az adóhatóság rendszerével! Ez így elég egyszerűen hangzik, de valójában a két lépés közül az első félelmetesen túlbonyolított, célszerű könyvelői, vagy informatikus segítséggel nekifutni,

Egyszer valahogy végig kell vergődni a folyamaton,

Az intézkedés értelme

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal különböző okokból, de fokozatosan mindenkitől megköveteli, hogy regisztráljon be az online rendszerébe, vagyis kösse össze a számlázását az adóhatósággal, hogy a hivatal minden számlát rögtön láthasson.

A NAV-ot ebben a cikkben fogjuk még ekézni is, de a reform céljai alapvetően érthetőek, hasznosak. Stygár László, a számlázz.hu, vagyis a piacvezető online számlázó rendszer alapító-tulajdonosa három pozitívumot is felsorol:

Három fontos határidő

Maga a folyamat nem most kezdődött, de

2020. július 1-e egy nagyon fontos határpont lesz.

Mint ahogy Sárospataki Albert, a Billingo.hu online számlázó ügyvezetője meséli, három lényeges dátumról érdemes tudni:

Kit érint? Kit nem érint?

A most közelgő, júliusi határidő messze a legfontosabb, több százezer egyéni vállalkozót, katást, adószámmal rendelkező magánszemélyt, egyesületeket, alapítványokat érint.

Eddig egy csomó hazai kisvállalkozó, vagy egyéni vállalkozó, fodrász, lángossütő, de akár egy vegyesbolt, vagy cipőbolt is halogathatta a regisztrációt, mert nem állított ki soha 100 ezer forint áfatartalmú számlát.

Most viszont már csak az nem érintett, az nyer még egy félév haladékot, aki tényleg csak magánszemélyeknek, vagy csak külföldieknek számláz.

Ilyen vállalkozó nem sok akadhat, mert bár lehet, hogy egy takarítónő, egy gitártanár, vagy egy külföldieknek romkocsma-túrát tartó idegenvezető nem számláz magyar cégnek, csak magánszemélynek, de azért halkan megjegyezhető, hogy az ilyen vállalkozók jellemzően a legalitás szélén táncolnak, vagyis nem feltétlenül állítanak ki egyáltalán számlát. (Olvasói észrevétel után fontos megjegyezni, hogy a számlával dolgozó tanárokat, takarítókat, idegenvezetőket természetesen nem szerettük volna adócsalással vádolni.)

De ha már egy fodrászról, vagy balatoni lángososról van szó, ők életszerűen bekerülnek a mostani körbe, hiszen a fodrászt is hívhatják tévéműsorhoz, filmhez, és lehet, hogy a lángosos nyugtáira nem vonatkozik a rendelet, de akár ott is előfordulhat, hogy megérkezik egy társaság, elkölt 12 ezer forintot, és kérnek egy céges számlát a fogyasztásukról.

A bejelentés

A NAV azt követeli meg tehát, hogy mindenki regisztráljon az online rendszerébe, és amennyiben valaki számlázó rendszert használ, a bejelentési kötelezettség azonnali, a számlakiállítás pillanatában, emberi beavatkozás nélkül teljesül.

Kézi számlatömbbe kiállított számlák esetében a NAV online felületén kell a számlák részletes adatait rögzíteni, a következő megkötésekkel:

Aki ezt elmulasztja, az büntethető. A pontosság kedvéért azért megjegyezhető, hogy a rajtnál lesz egy háromhónapos moratórium, de ez a regisztrációra nem vonatkozik (vagyis a NAV-rendszerébe mindenképpen be kell jelentkezni), csak arra vonatkozik a bírságolási haladék, ha valaki regisztrált ugyan, de nem NAV-kompatibilis számlázó-rendszert használ, és ezért a beküldése még akadozik.

A piaci szereplők

A hazai piacon mi három NAV-kompatibilis online számlázási cég oldalát hívtuk segítséül (olvasóink jelzése alapján nagyon sok egyéb szolgáltató is működik a piacon, és többen ajánlották, hogy magának a NAV-nak is van számlázó rendszere). Ezek a következők voltak:

Cikkünk készítése idején (június 4-5.) a Billzone éppen nem volt elérhető, de a másik két cég vezetőit elértük. Stygár László (Számlázz.hu) elmondta, hogy a júliusi határidő közeledtével napi 1000-1500 új regisztrációval találkoznak és a portál nyitólapja szerint a cég már 260 ezer felhasználóval rendelkezik.

Sárospataki Albert, a 100 ezer ügyféllel rendelkező Billingo.hu ügyvezetője pedig arról mesélt, hogy már januártól megnövekedett érdeklődést tapasztaltak, ezt a koronavírus első hetei valamelyest megállították, mással foglalkoztak az emberek, de Pünkösd után ismét nagyon beindult az érdeklődés.

Valahogy rágd át magad!

A határidő rengeteg informatikailag járatlanabb, sokszor akár nyugdíjas kisvállalkozót is érint, akiknek komoly kihívás a regisztráció. A folyamat NAV-os része ugyanis - saját tapasztalatom szerint is - rettentő bonyolult, maguk a magánoldalak már nagyon praktikusak. de, hogy ezek előnyeit július után is élvezhessük valahogy

át kell szenvedni magunkat az adóhatósági rendszeren.

Ha ez sikerült, és össze tudtuk kötni az alapcsomagokban ingyenes számlázó rendszerünket a NAV rendszerével, akkor mindenféle szolgáltatást élvezhetünk:

Eszméletlen bonyolult

Elvileg egyébként nem kötelező a felsorolt szolgáltatókhoz csatlakozni, a  hagyományos, papírra nyomtató számlázóprogramokat is össze kellett kötni a NAV-val, hogy oda is feladják az adatokat, itt csak annyi történik, hogy nemcsak a nagy számlákat, hanem mindent feladnak, illetve továbbra is lehet számlatömbbel, manuálisan is számlákat kiállítani, de akkor dupla munkával a NAV rendszerében is mindent ki kell tölteni, így a rendelettel burkoltan, de gyakorlatilag kinyírta a számlatömbök és a pecsétek világát az adóhatóság.

Ez a digitális reform, a gyorsítás a sztori leginkább pozitív része,

de aki regisztrált, az aligha fogja áldani a NAV nevét, mert maga a folyamat valami egészen hihetetlenül bonyolult, értelmetlen jelszó-generálások, technikai számla, kódok, másolások szükségesek.

A magánembereknek van ügyfélkapuja, a cégeknek van cégkapuja, a számlázó rendszerekből SSO-technológiával (Single Sign On) egyszerűen migrálható lenne minden adat, értelmes magyarázat nincsen a döbbenetesen nehézkes folyamatra.

Fordított sorrend

Mindenesetre saját tapasztalat alapján, aki eddig halogatta az online rendszerre átállást, mert alig-alig állított ki számlát, annak a folyamat akkor egyszerűbb, ha előbb egy számlázási rendszerhez csatlakozik és utána próbálkozik a NAV-val. Az ezeken az oldalakon található videó, vagy minden lépést aprólékosan leíró útmutató már segít, de így is érdemes a közelben tudni egy informatikus rokont, vagy valakit, aki már végigment a folyamaton.

Szerencsére az online számlázó vállalkozásának éppen az a célja, hogy a vállalkozók ne bürokratikus mezőkön bolyongjanak, hanem egyszerű felhasználóbarát felületeken haladhassanak. Talán ezt az a példa szemlélteti a legjobban, hogy amikor az autótulajdonosok A-ból, B-be szeretnének eljutni, ehhez a slusszkulcsot kívánják csak használni, nem érdekli őket, hogy a motorháztető alatt mi hogyan működik, mi hajt meg mit.

A NAV rendszere olyan, mintha visszalépnénk 30 évet az időben és kétségbeesetten keresnék a kiutat a jelszavak és a kódok labirintusából.

Hozzá kell tenni, hogy amióta cikkünk olvasható, több informatikai szakember is jelezte, hogy a NAV rendszere biztonsgi okokból indokoltan ilyen bonyolult, igaz egy segítséget nyújtó call center valóban elkelne a laikusok számára.

A feladat tehát mindenkinek adott, ha nincs szakértő segítségünk, akkor több órás folyamatra érdemes felkészülni. Természetesen az sem zárható ki, hogy e sorok írója egy digitális analfabéta, mindenesetre alighanem a BL-döntőn a győztes gól szerzője érezheti azt az örömöt, amit én éreztem, amikor megérkezett az üzenet:

Önnek nincs több dolga, mostantól a számlázása össze van kötve a NAV rendszerével!"

(Borítókép: A NAV Online Számla felülete. Fotó: Bődey János / Index)

Rovatok