Index Vakbarát Hírportál

Soha nem zuhant még ekkorát az autóipar Európában

2020. június 23., kedd 11:01

A járványban sokkal kevésbé akartak új autót venni az emberek Európában. Idén év elejétől május végéig 41,5 százalékkal csökkent az eladott új autók száma tavalyhoz képest, írja az MTI az autógyártók európai szövetségére (ACEA) hivatkozva

Egyben felülvizsgálták a januári előrejelzésüket, így most már mégse 2 százalékos éves visszaesést várnak 2020-ban, hanem inkább 25 százalékosat. A szövetség azt akarja, hogy mindenhol segítse ki őket az állam és az EU, pontosabban Eric-Mark Huitema igazgató szerint az EU és a kormányok erős és gyors lépéseivel csökkenteni lehet ezt „drámai forgatókönyvet”. Többek közt azt várják, hogy az EU és a kormányok azonnal ösztönözzék a keresletet az új autók iránt. 

Az eladott új autók száma a 2013-as értékre állhat vissza idén, ha a szövetség előrejelzése valósul meg. Viszont százalékos visszaesésben rekordot döntenek, soha nem volt még ekkora időszaki bezuhanás az európai autóiparban.

Szintén kedden jelezte a Lízingszövetség, hogy pillanatokon belül elkapkodták nálunk az ingyenpénzt, azaz néhány óra alatt kimerült az az 5 milliárd forint állami támogatási keret amit elektromos járművekre írt ki a kormány. Több mint kétezer tisztán elektromos autó és segédmotoros kerékpár vásárlásához érkezett be kérelem. idén első negyedévben összesen 1004 elektromos autó került forgalomba az országban. 

A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége és a Magyar Lízingszövetség közösen bíznak abban, hogy még több közpénz megy majd még ilyen direkt autóvásárlási támogatásra. Azaz, hogy „a következő időszakban új, akár megemelt keretösszeg fogja segíteni a vásárlókat”.

Rovatok