Index Vakbarát Hírportál

Több tízmilliárd forintra számít a kormány a kata átalakításából

2020. június 27., szombat 08:07

A Magyar Nemzetnek adott interjút Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a katázás szabályainak szigorításáról. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány igazságossá akarja tenni a kisadózó vállalkozások rendszerét, és azt is elmondta, hogy több tízmilliárd forint is származhat jövőre az átalakításból – írja az MTI.

A katá adózás szigorítását még tavaly év végén lengette be a kormány, elsősorban azért, mert elég sokan trükköznek a munkaviszony katának álcázásával. Parragh László, az MKIK elnöke június közepén azt nyilatkozta, hogy támogatná a szigorítást, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón pedig a csütörtöki kormányinfón beszélt arról, hogy idén nem változik a kata szabályozása, de a kormány olyan módosítást nyújt be, hogy a katával való visszaélések megszűnhessenek. Mindez Izer magyarázata szerint azért fontos probléma, mert azzal, hogy bizonyos cégek a munkaerőt nem munkaviszony keretei között alkalmazzák, hanem katás vállalkozóként, nem fizetik meg a munkaviszonyt terhelő közterheket, így a dolgozóknak jelentősen kevesebb nyugdíjuk lesz, és munkajogi védelem sem illeti meg őket.

Ahogy azt csütörtökön Gulyás is kiemelte, egészen pontosan arról van szó, hogy ha valaki katázik, és adott évben egy cégtől 3 millió forintnál több pénzt vesz fel, akkor a 3 millió fölötti jövedelemrészt 40 százalékos adóval sújtják majd. Izer a szombati interjúban hangsúlyozta, hogy az összeget azok a nagy cégek róják majd le, amelyek ma színlelt szerződéssel, a kata visszaélésszerű alkalmazásával foglalkoztatják az embereiket. Az államtitkár szerint a változtatások a legtöbb katást nem érintik majd, de érdemben tisztíthatják a piaci viszonyokat. Az államtitkár hozzátette azt is, hogy a kata mértéke nem változik, és elmondta, hogy

az adónem továbbra is az Európai Unió egyik legegyszerűbb és legkevesebb terhet jelentő közteherviselési lehetősége marad, az egyetlen cél, hogy kizárják a visszaélés lehetőségét.

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szombat reggel közleményben reagált a kisadózás megváltoztatására, melyben keményen támadták a tervezetet. Álláspontjuk szerint  katázás szigorítási szándéka azért állhatott elő, mert a kormány nem értette meg, hogy a munkaviszony és a vállalkozási/megbízási jogviszony jelenleg nem választható szét. Mint írták, eljött az ideje, hogy erről Magyarországon részletes jogszabályi definíció készüljön, amire eddig se a Nemzetgazdasági Minisztérium, se a Pénzügyminisztérium nem volt hajlandó, az erre vonatkozó megkereséseik ellenére sem.

Az egyesület közleménye szerint a COVID-19 járvány alatt kiderült, hogy még több olyan munkakör van, aminek az ellátásához nincs szükség a fiatalok körében amúgy is elavultnak tartott munkaviszonyra, a hárommillió forintos határral és a többes katázás betiltásával pedig a kormány

ellehetetlenítené azokat is, akik soha sem álltak munkaviszonyban, viszont természetszerűleg nagyobb megrendelőket, ügyfeleket szolgálnak ki.

Mint írták, a témának a brutális adójogi szankcionálása, fűnyíró elven működő büntetőadóval való kísérése súlyos hiba. Ha a javaslat így marad, az a fehérítő intézkedések terén visszalépésként értékelhető, aminek következtében – főleg a fiatalok körében – fokozódhat az elvándorlás, miközben a számlagyárakat ismét helyzetbe hozza a kormány. Az egyesület ezért minden érintettet arra kér, hogy írja alá a szabálymódosítás ellen létrehozott petíciót.

Rovatok