A koronavírus-járvány magyarországi megjelenése után nem sokkal a magyar kormány a járvány okozta helyzet gyors kezeléséhez egy sokat vitatott, de nem példa nélküli eszközhöz nyúlt: veszélyhelyzetet jelentett be, vagyis egyfajta rendkívüli jogrendet, szükségállapotot hirdetett, amelyben a parlament nélkül is meg tudott hozni fontos döntéseket. A veszélyhelyzet bevezetése előtt komoly belpolitikai vita alakult ki a tervről, bevezetése után pedig bejárta a világsajtót, hogy Orbán Viktor diktátorokhoz hasonló hatalmat szerzett magának.
A járvány csillapodásával a kormány visszavonta a veszélyhelyzetet, Orbán Viktor pedig bocsánatkérésre szólította fel az őt kritizáló ellenzéket és külföldi liberálisokat. Viszont nem kérdés, hogy a kormány nemcsak a járvány miatt szükséges lépésekhez használta fel a magának adott jogköröket, hanem arra is, hogy politikai vagy üzleti szempontból régóta kellemetlen problémákat is megoldjon. Így például jelentős összegeket vont el az ellenzéktől és az önkormányzatoktól, megszerezte a debreceni Kartonpack-gyár felett az irányítást, elvonta Göd városától a komoly adófizetőnek számító Samsung-gyár területét, továbbá a veszélyhelyzet visszavonásába becsempészte a munka törvénykönyvének népszerűtlen átalakítását is.
De milyen intézmény volt egyáltalán a veszélyhelyzet, és milyen előképei voltak Magyarországon és máshol? Jogos volt a veszélyhelyzettel kapcsolatos felháborodás és félelem? Egyáltalán: szüksége volt-e erre egyáltalán a kormánynak a kétharmados parlamenti többség mellett? És számíthatunk még arra, hogy ilyen különleges hatalomhoz nyúl a kormány a közeljövőben? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk a Hol a Pénz? legújabb adásában Sebők Miklóssal, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársával és Fábián Tamással, az Index politikarovatának újságírójával.
Ízelítő gyanánt közöljük a beszélgetés egy rövid, szerkesztett részletét.
A koronavírus-válság alatt, annak ellenére, hogy a kormány adott magának arra hatalmat, hogy kikerülje a parlamentet, a parlament nagyon aktív volt és elfogadott sok olyan törvényt, amelyeknek semmi közük nem volt a járványhoz. Kicsit talán össze is folyik az emberek fejében, hogy mi az, ami ezekből a veszélyhelyzet kapcsán meghozott döntés, és mi az, amit egyszerűen meghozott a parlament. Egy kétharmados többséggel, egy válsághelyzetben, erős felhatalmazással egyáltalán szüksége van a kormánynak arra, hogy bevezessen ilyen jogrendet, hogy rendeletekkel kormányozzon? Hiszen politikai értelemben ha ma valamit kitalál a kormány, az két napon belül az gyakorlatilag kihirdetett törvény lehet.
Sebők Miklós: Meg fognak kövezni ezért a jogász kollégáim a kutatóközpontból, de az én pozíciómból közgazdászként, politikatudósként ennek semmi jelentősége nincsen. Van egy kétharmados alkotmányozó többsége a kormánynak, egyébként nem szűnt meg a társadalmi legitimációja olyan értelemben, hogy nincsenek tömegtüntetések, mint Libanonban és más helyeken, ahol annyira rossz a gazdaságpolitika, hogy emiatt már gyakorlatilag lázadás van a kormány ellen. Egy ilyen helyzetben a politika eszköztárává válik, hogy milyen megoldásokat alkalmaznak. Mindig lesznek alkotmányjogi csemegék, ilyen vészhelyzet, olyan válsághelyzet, de igazából ezen a ponton ez egy politikai kommunikációs kérdéssé egyszerűsödik.
A négyötödös eljárási szavazás, ami a diktatúra kérdéskörének kulminációja volt a parlamentben, az is egy politikai feladvány volt az ellenzéknek, amit egyébként elég jól abszolváltak – nem volt megosztottság, egységes kommunikáció volt az ellenzék részéről. Tehát ha innen nézzük, akkor itt egy küzdelem zajlik az értelmezésért, az egyik oldal azt mondja, hogy a kormány visszaél a jogosítványokkal, a kormány pedig azt mondja, hogy kizárólag a válságkezeléssel foglalkozik.
Hogyha azt nézzük, hogy ami történik, annak van-e köze a válságkezeléshez, és ahhoz kellett-e ez a típusú különleges jogrend, akkor szerintem a válasz egyértelműen az, hogy nem.
Amint Tamás mondta, volt az az ex lex állapot pár napig, amikor nem volt érvényben a négyötödös szavazás elbukása miatt a veszélyhelyzet – mert az ellenzék nem támogatta, hogy eltérjenek az eljárási szabályoktól –, amikor a kormány minden további nélkül megoldotta azt, hogy a határokon nem jöttek át migráns tömegek, és most nem sorolom végig azokat az indokokokat, hogy miért kellett volna megszavaznia a lépéseket az ellenzéknek a kormány szerint. Ez is mutatja, hogy ez egy politikai feladvány volt, és igazból jogi úton minden kezelhető, egy olyan helyzetben, amikor kétharmad van, az Alkotmánybíróság – nevezzük így – együttműködő a kormánnyal, és általában véve a belső intézményi ún. vétópontok le vannak építve.