Index Vakbarát Hírportál

Komoly korlátozások jöhetnek az Airbnb típusú lakáskiadásban

2020. július 3., péntek 10:26

Szigorúbb szabályok jöhetnek a rövid távú lakásbérlésben (pl. Airbnb), a kormány a szigorítás feltételeinek kidolgozásával a Magyar Turisztikai Ügynökséget (MTÜ) bízta meg, írja a 24.hu. A lap kérdésére az MTÜ azt mondta, hogy a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének kérésére a kormány tényleg felkérte az ügynökséget, hogy vizsgálja meg a lehetséges szabályozás módját, és az egyeztetések már meg is kezdődtek.

Flesch Tamás, a szállodaszövetség elnöke azt mondta a 24.hu-nak, hogy tudomása szerint nincs szó tiltásról, azonban szükség van a szabályozásra, ugyanis a szállodák versenyhátrányba kerültek a lakáskiadókkal szemben.

A magánlakások kiadása lehet egyfajta alternatíva, de arról szó sem volt, hogy ebből üzleti modell lesz. Budapesten 20 ezer szállodai ágy van, és most már körülbelül 10-12 ezer kiadó apartman. Mivel az utóbbiak gyakran nem egyszobásak, kijelenthető, hogy ma már jóformán ugyanannyi vendéget tudnak fogadni a magánszállások, mint a budapesti szállodák. Miközben a szabályozás sok esetben különbözik

– mondta a lapnak Flesch, aki szerint a legvalószínűbb az, hogy időkorlát lesz majd a rövid távú lakáskiadásra, azaz meg lesz szabva, hány napot lehet ilyen formában kiadni egy lakást. 

A tervek szerint 120 napban korlátoznák Budapesten az ilyen típusú lakáskiadást.

A Fővárosi Önkormányzat is támogatja a rövid távú lakáskiadás korlátozását, ugyanis szerintük az ilyen lakáskiadás is felelős azért, hogy szűkül a lakáscélú ingatlanok piaca.

Ez a konstrukció más több országban létezik, Londonban például 90 napban korlátozzák egy naptári évben az olyan lakások kiadását, amelyek nincsenek külön bejelentve a hivatalnál mint rövid távon kiadott ingatlanok. Az Airbnb automatikusan érvényesíti is ezt a szabályt, tehát 90 nap után letiltja a hirdetett ingatlant a rendszerről. Ezt azonban egy nem túl bonyolult trükkel kerülik meg: több ingatlant hirdetnek meg, mint ahány tényleg kiadó, így egyfelől vetésforgóban lehet cserélgetni a hirdetéseket, hogy papíron soha ne legyen egy ingatlan se 90 nap fölött, valamint garantálni lehet, hogy mindig van elég bérlő, hiszen a plusz „virtuális” lakásoknak hála nagyobb eséllyel botlik valaki bele a hálózatot üzemeltető csaló hirdetéseibe.

Az elmúlt években nagyon megszaporodtak a rövid távon (jellemzően turistáknak) kiadott lakások Budapesten, 2015 óta közel a duplájára nőtt az Airbnb-n hirdetett lakások száma, jelenleg több mint 9000 lakást hirdetnek így, jellemzően a belső kerületekben.

Ribarics Ádám a kétszáz budapesti Airbnb-lakás kiadásával, üzemeltetésével foglalkozó Budapest Residence vezetője azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy a fiatalok közül sokan nem az anyagiak, hanem a „feeling” miatt választják az ilyen szállásokat, és ők akkor sem mennek szállodába majd, ha ellehetetlenítik a rövid távú bérlést. Ribarics szerint a 120 napos korlát tönkretenné a budapesti Airbnb-piacot, ugyanis ennyi idő alatt nem lehet kitermelni a szükséges profitot.

Rovatok