Index Vakbarát Hírportál

Nagyot zuhant a járvány miatt a nagyhaszonjárművek piaca

2020. július 29., szerda 07:01

Összeomlott az értékesítés a nagyhaszonjárművek piacán a koronavírus-járvány következményeként, a forgalomba helyezések a január-májusi időszakban 60 százalékkal estek vissza Magyarországon az előző év azonos időszakához képest – írta az MTI a Világgazdaság szerdai száma alapján. A lap a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elemzését idézte. Az MGE szakértői szerint az idén a tavalyi eredmény felét tudja teljesíteni a szegmens.

A 16 tonna feletti nagy haszonjárművek értékesítésében a magyar piacon 2018 volt a csúcsidőszak, amikor az éves forgalomba helyezések száma meghaladta az 5400-at. Erős év volt 2019 is, de a sofőrhiány és a fuvardíjak csökkenése hatással volt az új járművek vásárlására – emlékeztet a lap.

Az idei évet lendülettel kezdte a piac, és a járványhelyzetig jókora volt a beruházási kedv. Március közepén azonban az új járművek megrendelésére szóló igények egyik napról a másikra elapadtak. A járvány következtében májusban 80 százalékkal esett vissza a piac, és a vártnál gyengébb lett a június is: a tavalyi év azonos időszakához képest 70 százalékos a visszaesés.

A járványhelyzet miatt a nagyhaszonjármű-gyártók zöme az ellátói láncok akadozása miatt bezárt, április közepétől május végéig álltak a gyárak Európában.

Illés Dávid, az MGE elnökségi tagja rámutatott: még mindig nagy a bizonytalanság, és a fuvarozók is óvatosabbak. A nyári karbantartási leállások miatt szeptemberben szokott újra elindulni a piac, ám az idén várhatóan az ősz sem lesz erős – tette hozzá.

Megjegyezte: a korábban problémát okozó sofőrhiány ugyanakkor eltűnt, mivel a járműflották 30 százaléka parkolópályára kényszerült a járvány miatt.

Az egyesület elemzése szerint a buszok esetében szintén nagy a visszaesés, mivel a turistabuszokat üzemeltető cégek teljesen leálltak, és a korábban megrendelt járműveket sem veszik át a gyártóktól. A piac élénkülését csak 2021. február–március környékére prognosztizálják.

A helyi-helyközi járművek értékesítésében a járvány nem okozott olyan mértékű visszaesést, mint a turistakategóriában. Az üzemeltetők, elsősorban az állami, önkormányzati tulajdonban lévő cégek átveszik a járműveket, és csak kisebb csúszások fordulnak elő. Az új autóbuszok piaca 95 százalékban állami vagy önkormányzati tulajdonban van.

Rovatok