Számottevően csökkent az áruszállítás teljesítménye 2020 második negyedévében. A kedvezőtlen piaci környezet hatására már 2019 második felében megindult a teljesítmény mérséklődése az ágazatnál, amelyet 2020 márciusától a koronavírus okozta járvány miatti intézkedések gyorsítottak. A nemzetközi közúti árufuvarozás teljesítménye harmadával esett vissza. A nemzetközi szállításé 26 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
A legnagyobb mértékben, 37 százalékkal, a csővezetéken szállított áruk tömege csökkent.
Egyedül a vasúti áruszállítás teljesítménye nőtt, 4,7 százalékkal, a szállított áruk mennyisége pedig 8 százalékkal. Az átlagos szállítási távolság hosszabbá vált, 27 kilométerrel, 222 kilométerre emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal a honlapján.
A helyközi személyszállítás teljesítménye is visszaesett. Az utasok 77 százalékát autóbusszal, 22,9 százalékát vasúton, 0,1 százalékát pedig repülőn szállították 2020 második negyedévében.
A járványügyi veszélyhelyzet miatt a helyi személyszállítást igénybe vevő utasok száma (198 millió fő) és az utaskilométerben mért teljesítmény egyaránt 62 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 35 országba irányuló utasforgalma 117,5 ezer fő volt, 97 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A forgalomba helyezett személygépkocsik száma szintén számottevően, 37 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától.