Index Vakbarát Hírportál

Magyar kézbe kerülhet a Budapest Airport

2020. október 9., péntek 13:25 | aznap frissítve

Magyar cégekből álló konzorcium vásárolná meg a Budapest Airport Zrt.-t – írja a Bloomberg. A lap szerint a MOL Nyrt. is a konzorcium tagja, és Jellinek Dánielt, az Indotek Csoport alapítóját bízták meg az ajánlattétellel. A lap konkrét összeget nem közölt, csak azt jegyzik meg, hogy a kormány tavaly hárommilliárd euróra becsülte a vállalat értékét, amely azóta a koronavírus-járvány miatt csökkenhetett, pláne, hogy 90 százalékkal visszaesett az utasforgalma. Megkerestük a MOL-t és az Indotek Csoportot is, ám nem kommentálták a hírt.

A Budapest Airportnak jelenleg három tulajdonosa van, a GIC szingapúri befektetési alap, egy kanadai nyugdíjalap és a német AviAlliance, amely repülőtér-üzemeltetéssel foglalkozik, ám egyiknek sem áll szándékában eladni a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető céget.

Hiszünk a befektetésünk gazdasági lehetőségében és a hosszú távú fejlődésben

– közölte az AviAlliance a Bloomberggel.

A fejlődést jelzi, hogy a repülőtér bevétele az elmúlt három évben 43 százalékkal nőtt, 2019-ben már elérte a 331 millió eurót – igaz, a járvány ezt jelentősen visszavetette.

Rovatok