Index Vakbarát Hírportál

Másodjára sikerült nyertes tendert beadni a 3,2 milliárd forintos mentőautó-beszerzésre

2020. október 11., vasárnap 15:55

Egy visszavonás és egy eredménytelen tender után a BM Heros Logisztikai Ellátó Központ Kft. nyerte el a közel 3,2 milliárdos mentőautó-tendert – írta a napi.hu.

A nyílt tenderen a két ajánlatkérő – az Országos Mentőszolgálat és az Országos Rendőr-főkapitányság – csak új állapotú, Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsikra fogadott el ajánlatot, amelyek sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem voltak bemutató autók, illetve próbajárműként sem használták őket. A nyertessel október elsején kötött szerződést a két ajánlatkérő.

A mentőautó-beszerzési tendert egyébként idén tavasszal egyszer már visszavonták, az ezt követően változatlan feltételekkel közzétett közbeszerzési felhívás pedig azért lett eredménytelen, mert a felhívásra csak érvénytelen ajánlat érkezett – emlékeztetett a portál. Az egyetlen ajánlattevő a BM Heros Logisztikai Ellátó Központ Kft. volt. (A cég állami tulajdonban van, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alá tartozó járműgyártó, -karbantartó vállalkozás.)

Egy tavaly júniusi kormányhatározat 2019-re és 2020-ra 254 mentőautóra biztosított 9,82 milliárd forintot.

Rovatok