Index Vakbarát Hírportál

Csányi Sándor tavasszal már osztalékot fizetne

2020. október 14., szerda 08:53

Folytatja a terjeszkedést az OTP-csoport, elsősorban ott, ahol már jelen van, de új országokba is tervezünk piaci belépést – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója egy, a bank negyedszázados tőzsdei jelenléte apropóján a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

A bankvezér kitért arra is, hogy bár a járvány miatt tapasztaltak némi visszaesést a hitelezésben, mostanra azonban már a vállalati finanszírozás visszaállt a korábbi terveknek megfelelő jelentős a növekedés a babaváró kölcsönöknél és a fogyasztási hiteleknél. Emellett bár lassult, de megmaradt a lakáshitelezésben is a növekedés, ami Csányi szerint az ügyfelek bizalmát jelzi a járvány ellenére is. Persze ehhez kellettek a kormányzati és jegybanki intézkedések is, amelyek hozzájárultak a helyzet stabilizálódásához. 

Az OTP tőzsdei árfolyamával kapcsolatban kitért arra, hogy alulértékeltnek tartja a részvényt, mivel ha a befektetők tisztán csak a bank teljesítményét figyelnék, akkor reálisan 30-40 százalékkal kellene, hogy drágább legyen. Mivel azonban az általános tőkepiaci hangulat mellett a régió és Magyarország megítélése is közrejátszik, sőt, az Európai Központi Bank osztalékfizetési stopról szóló döntése is, ezért általában véve is alulértékeltek a bankpapírok. Csányi Sándor bízik benne, hogy jövő tavaszra újból általános lesz, hogy a bankok fizethetnek osztalékot. 

Rovatok