Index Vakbarát Hírportál

Tucatnyi beteg kapta meg eddig a Richter gyógyszerét

2020. október 16., péntek 06:40

Hétfőn indultak a klinikai vizsgálatok a Richter Gedeon által kifejlesztett, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni gyógyszerrel. Az Index értesülései szerint csütörtök délig 12 beteg kapta meg a gyógyszert, ami nem tűnik soknak, ugyanakkor az első tapasztalatok szerint a tucatnyi betegnél nem tapasztaltak mellékhatásokat.

Csütörtök délutánig 12 beteg kapta meg a Richter által kifejlesztett, remdesivir hatóanyagot tartalmazó gyógyszert

– tudta meg az Index a kutatások fő koordinátorától, a Hungarian Clinical Research Infrastructure Network (HECRIN) vezetőjétől, Kovács L. Gábortól, aki hozzátette, hogy a további betegek bevonása folyamatos. Miután a szert 5-10 napig kell adni a betegeknek, még korai messzemenő következtetéseket levonni a hatékonyságáról, de a professzor annyit azért elárult, hogy a legelső beteg, aki kedden Debrecenben megkapta a szert, kezdetben még oxigénre szorult, de csütörtökön már nem szorult oxigénkezelésre.

Szintén pozitívum, hogy csütörtök délutánig, 

a vizsgálatba bevont 12 beteg közül senkinél nem tapasztaltak mellékhatást.

Kovács L. Gábor megerősítette, hogy a remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni vizsgálati szert 

a középsúlyos és a súlyos tüneteket produkáló, azaz tüdőgyulladásos, illetve oxigént igénylő betegeknek kell adni, infúzió formájában.

Hétfőn kezdődhettek a klinikai vizsgálatok

Mint arról az Index is beszámolt, az intézmények megkapták a remdesivir nevű hatóanyagot tartalmazó gyógyszer klinikai vizsgálatához szükséges engedélyeket, így hétfőn már az első betegek is hozzájuthattak a Richter által gyártott szerhez.

A Covid-betegek kezelésére jelenleg a remdesivir hatóanyagú gyógyszerek bizonyulnak a leghatékonyabbnak.

A Richter körülbelül 3000 kórházi beteg kezelésére elegendő gyógyszert gyártott le. A gyógyszergyár portálunkkal kedden azt közölte, hogy

ebből a 3000 kórházi beteg kezelésére elegendő mennyiségből folyamatosan tudja biztosítani a szükséges ellátást.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által korábban közölt adatot – október végére 800 beteg ellátására elegendő gyógyszer áll majd rendelkezésre, azaz a 3000-ből október végéig 800 „adag” megy át a minőség-ellenőrzési vizsgálaton és lesz injekció formájában elérhető – a Richter is megerősítette az Indexnek, de arról nem kívántak nyilatkozni, hogy kaptak-e újabb megrendelést a kormánytól, vagy sem. Ez ügyben kérdeztük az operatív törzset is, hogy a kormány rendelt-e még ilyen gyógyszert a Richtertől, de nem kívántak válaszolni egyik feltett kérdésünkre sem. 

Mivel a hatóanyag, a remdesivir már évek óta ismert, elképzelhető, hogy a kormány időközben rendelt más gyártóktól is, és ilyen jellegű gyógyszer valóban rendelkezésre áll. Korábban például Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa is nyilatkozott arról, hogy július óta alkalmazzák a remdesivirt a tüdőgyulladásban szenvedő, oxigént igénylő súlyos és életveszélyes állapotú koronavírusos betegeknél. Mindenesetre – ha így van – a kormány nem verte nagy dobra, pedig Müller Cecília országos tisztifőorvos szavai szerint is a remdesivir „felére csökkentheti a halálozást”.

A favipiravirt is vizsgálják

A HECRIN-nél nem csak a remdesivirt vizsgálják: korábban a konzorcium szervezésében 44 országgal együtt a japán favipiravir (Avigan) tabletta klinikai vizsgálata is elindult. „Itt szintén a kezdeti betegbevonásnál vagyunk. Ezt a szert a korai, enyhe tüneteket produkáló betegeknek lehet adni” – közölte Kovács L. Gábor. 

Gőzerővel szervezzük a majdani magyar favipiravir kapszula klinikai vizsgálatát, ez csak a télen indulhat, mert a kapszula még nincs teljesen kész

– jelentette ki az Indexnek a professzor. Ugyancsak szerveznek egy genetikai összefüggéseket feltáró vizsgálatot a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem kutatóival. Kovács L. Gábor elmondta, hogy a legmodernebb genetikai módszerekkel szeretnének összefüggéseket keresni a Covid-betegség súlyossága, tünetei és az egyén öröklött tulajdonságai között.

Vegyes mozgás a BÉT-en

A Richter körüli hírek érdemben nem mozgatták meg a gyógyszergyár árfolyamát: október 7-én, mikor megírtuk, hogy a Richter már gyártja a remdesivir hatóanyagú gyógyszert, nagyot ugrott ugyan az árfolyam, de még azt a napot is veszteséggel zárta, 6505 forinton. A gyógyszerpapír azóta inkább emelkedő trendet mutatott, de csütörtökön 110 forinttal, 1,65 százalékkal 6560 forintra gyengült árfolyama.

(Borítókép: A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyár által kifejlesztett, remdesivir hatóanyagot tartalmazó, csak klinikai vizsgálatra használható koronavírus elleni szert mutatja egy egészségügyi dolgozó a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Infektológiai Intézetében Debrecenben 2020. október 15-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok