Index Vakbarát Hírportál

Több napon át nem repül Budapestre a Wizz Air novembertől

2020. november 4., szerda 21:38

A brutális ritkítás papíron csak két hétre szól, de ez ne tévesszen meg senkit. Azért vannak még bőségesen decemberi járatok a menetrendben, mert azokkal még ráérnek foglalkozni. A szabályozás szerint az a fontos, hogy az indulási időhöz képest két héten belül lehetőség szerint ne nyúljanak a menetrendhez, mert

ha üzletpolitikai célú a törlés (vagyis nincs elég utas), akkor kártérítést kell fizetni. Ha a törlés két héten túli, akkor ilyen kötelezettség nincs.

Azaz ha az elkövetkező hetekben nincs járat, akkor szinte biztos, hogy a még foglalható decemberi sem marad meg.

Budapestről jövő héttől Londonba, Stockholmba és Eindhovenbe megy heti két járat (a holland városba jövő héten még heti három), Bázelbe és Dortmundba pedig heti egy. És ennyi. Hétfőn van járat, aztán kedden, szerdán és csütörtökön nincs, a maradék három napon ismét van.

Hogy mi változott tavasz óta? Akkor nagyon sok foglalás volt benn – a fapados gépek 90 százalék feletti kihasználtsággal repülnek – és ha nekiállt volna törölni a légitársaság, akkor vissza kellett volna fizetni az összes megváltott jegyet.

Így azonban megérte akár üresen is elmenni.

Az utas hiába reklamált, hogy ő már nem akar utazni, a jegy visszaváltására nincs lehetőség. Ezzel szemben most alig vannak utasok, nem okoz gondot a jegyár visszafizetése.

Hogy miért éri meg félig üresen repülni vagy nem repülni, összetett kérdés, a döntést a légitársaságoknak alaposan mérlegelniük kell. Mivel a fapados modell lényege, hogy a gép ha csak lehet, repül, a földön lévő repülők tömeges tárolása extra költség. Vagyis

a kérdés leginkább az, hogy mi éget el kevesebb pénzt, ha fenn vagy a gép vagy ha lenn. Jelen állás szerint leginkább akkor, ha lenn.

Ezt a legtöbb légitársaság egyébként már tavasszal is így gondolta, a Wizz lényegében egyedüliként járt a lehető legtöbb útvonalon. Most viszont alapvetően ugyanazt a gyakorlatot folytatja, mint a többi társaság. Budapestről egyébként pillanatnyilag több Ryanair indul, mint Wizz. Az elmúlt napokban még 15 útvonala volt, most azonban az ír légitársaság is komoly ritkításba kezdett, ha a közeljövőben utaznánk, mindenképp kövessük nyomon, van-e még járatunk.

Alapvetően utasként az lehet a legbiztosabb taktika, ha csak olyan járatra foglalunk, amelyik két héten belül indul. Ha a jegy meg is van, az összes többi ügyet – szállás, autó – csak akkor célszerű elkezdeni intézni és leginkább fizetni, ha már biztosan lesz járat. Ha mégsem, a két héten belüli törlésnél jár kártérítés az utasnak. Bár a légitársaságok előszeretettel hivatkoznak vis maiorra, ha járatot törölnek (ez esetben nem kell kártérítést fizetniük), ez egyáltalán nem egyértelmű helyzet.

Rovatok