Index Vakbarát Hírportál

A miniszterelnök tisztában van a következményekkel

2020. november 9., hétfő 12:59 | három éve frissítve

„Az önkormányzatok az iparűzési adó több mint 80 százalékát az állami, illetve az önkormányzati feladatok működésére költik. Fontos kiemelni, hogy ez a szám 2020-ra vonatkozik, de jövőre a 100 százalékot is elérheti az idén visszaesett gazdasági teljesítmény miatt csökkent iparűzési adóbevételek okán. Abban az esetben, hogy ha ez a forrás kikerül, vagy legalábbis nagyon keményen megcsappan, akkor elláthatatlanok lesznek az önkormányzati feladatok. Ennyire egyszerű ez, ezt pontosan tudja a miniszterelnök úr is, hiszen rendelkezésére áll a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium minden ezzel kapcsolatos információja” – reagált az Indexnek Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslataira.

Az MKIK elnöke vasárnap találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel és Rogán Antal miniszterrel. Parragh László a találkozón a társasági nyereségadó felére csökkentése mellett az iparűzési adó egy évre szóló felfüggesztését javasolta a kormányfőnek.

Pótolni kell a kieső pénzt

Gémesi György érdeklődésünkre azt mondta, az iparűzési adó működési költségeket fedez, a működési költség pedig energia-, bér-, dologi költségeket jelent.

Óvodákra, bölcsődékre, önkormányzati intézmények működésének fenntartására fordítják az adónemet, amennyiben ez kiesik, akkor ezt a pénzt pótolni kell

– mondta a szövetség elnöke. Szerinte sokkal egyszerűbb lenne direkt támogatást nyújtani abból a gazdaságfejlesztési alapból, amit összegyűjtöttek, és amiben ott van az önkormányzatoktól befizetett gépjárműadó is.

Parragh László a találkozó után azt nyilatkozta a sajtónak, tisztában van azzal, hogy ez a javaslat érzékenyen érinti az önkormányzatokat, de más lehetőséget jelenleg nem lát arra, hogy a vállalkozások számára fenntartható legyen a működés a járvány előttünk álló, talán legnehezebb időszakában.

Gémesi György azt mondta erre, hogy

az MKIK elnöke az önkormányzati működéssel kapcsolatosan több dologgal nincs tisztában, a miniszterelnök úr pedig a tárcákon keresztül minden információval rendelkezik, pontosan tudja, hogy adott döntésnek milyen következményei lehetnek.

Parragh László kemény kritikákra számít, de Budapest esetében úgy látja, takarékossági intézkedések kellenének. Az MKIK elnöke jelezte: nem utasította el Orbán Viktor a javaslatokat, amelyek részleteit a kamarai hálózat bevonásával rövid időn belül kidolgozzák.

Kerestük a Főpolgármesteri Hivatalt, hogy mit szólnak a javaslatokhoz. Érdeklődésünkre azt mondták, a hivatalos álláspontjuk az, amit Tüttő Kata főpolgármester-helyettes tett ki tegnap a Facebook-oldalára, egyelőre nem kívánnak továbbiakat hozzáfűzni. 

Ha nincs ipa, semmi sincs?

Tüttő Kata azt írta a legnagyobb közösségi oldalon, hogy „egész évben csapolták az önkormányzatok bevételeit, de most vesznek egy nagy levegőt és elveszik az egészet”.

A főpolgármester-helyettes emlékeztetett, ez – a helyi iparűzési adó – a Fővárosi Önkormányzat egyetlen adóbevétele, ebből működik a BKV.

Ha nincs iparűzési adó, nincs közösségi közlekedés. Ha nincs közösségi közlekedés, nincs iskola, és a többség dolgozni sem tud majd, igazából senki sem, mert a közvilágítást is az iparűzési adóból fizeti a város. Ez nagy segítség lesz a vállalkozásoknak

– írta Tüttő a Facebookon.

„Egész évben csapolták, a járvány alatt, az önkormányzatok bevételeit, de most vesznek egy nagy levegőt és elveszik az...

Közzétette: Budapest Városháza – 2020. november 8., vasárnap

A települések éves költségvetésében a helyi iparűzési adó jelentős tételt képez. Az adónem úgynevezett közhatalmi bevétel. 2018-ban például az önkormányzatok összes bevételének több mint 30 százaléka származott közhatalmi bevételekből, amelyeknek a 98 százalékát az adók tették ki.

Magyarországon a helyi önkormányzatok 90 százaléka vezette be a helyi iparűzési adót, több mint 50 százaléka a törvényben maximálisan meghatározott kétszázalékos mértékű terhet vetette ki.

Az adó mértéke az önkormányzat által kiadott helyi adórendeletben van feltüntetve. Az önkormányzat adómentességet, adókedvezményt adhat a törvényben meghatározottak szerint például beruházás esetén, vagy egy orvosi praxis számára.

Ha Budapestet nézzük, az építmény- és telekadót, a magánszemély kommunális adóját és az idegenforgalmi adót a kerületi önkormányzat, a helyi iparűzési adót a Fővárosi Önkormányzat jogosult bevezetni.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (j2) Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével (b) tanácskozik a Karmelita kolostorban 2020. november 8-án. Balról Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (b2), jobbról Nagy Márton miniszterelnöki megbízott, gazdaságpolitikai tanácsadó. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Rovatok