Index Vakbarát Hírportál

Újabb források a versenyképesség javítására

2020. november 25., szerda 13:52

A programra eddig 904 cég jelentkezett, a támogatott vállalatok összesen 424 milliárd forintot fektettek be 35 iparágban.

A Versenyképesség-növelő támogatási program keretösszege kimerült, de az új pályázatok befogadására további 50 milliárd forint áll rendelkezésre — közölte a Világgazdasággal a Külgazdasági és Külügyminisztérium azután, hogy a Magyar Közlönyben megjelent az újabb forrásemelésről szóló kormányhatározat. A tárcánál jelezték: a programra eddig 904 cég jelentkezett, a támogatott vállalatok összesen 424 milliárd forintot fektettek be 35 iparágban.

A harmadik negyedévben 8 százalékkal eshettek éves alapon a beruházások, de a rendkívüli bizonytalanság miatt 5 és 10 százalék között bármekkora lehetett a csökkenés mértéke — mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Az április–júniusi időszakban 9,9 százalékkal esett a teljesítmény. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője utalt arra, hogy jelenleg mennyire nehéz a prognóziskészítés a beruházások esetében. Mínusz 7,6 százalékra számít, de nem tartja kizártnak, hogy még a második negyedévnél is rosszabb lehet az adat, azaz akár 10 százaléknál nagyobb mértékben maradhattak el a fejlesztések az egy évvel korábbitól.

Az Európai Bizottság márciusban lehetővé tette a tagállamoknak, hogy átmenetileg támogatást nyújtsanak a járvány miatt nehéz helyzetbe jutott kkv-knak, nagyvállalatoknak. A program áprilisi meghirdetése óta a kormány többször növelte a keretet.A legutóbbi döntéssel már 221 milliárd forint áll azon vállalkozások rendelkezésére, amelyeket a járvány súlyosan érint.

Rovatok