Index Vakbarát Hírportál

BKIK: mielőbb hozzon létre válságkezelő alapot a Fővárosi Önkormányzat

2020. november 25., szerda 10:18

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az iparűzési adót a súlyos helyzetben lévő mikro-, kis- és középvállalkozások esetében engedné el.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint az iparűzési adó (ipa) elengedése csak a válság által súlyosan érintett mikro-, kis- és középvállalkozások esetében célszerű, de legfeljebb a mikro- és kisvállalkozások, valamint a válság által súlyosan érintett középvállalkozások esetében – olvasható az mfor.hu portálon.

A BKIK nem kíván nyilatkozni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének az ipa felfüggesztésére vagy megszüntetésére vonatkozó javaslatával kapcsolatban, és különösen nem kívánja azt minősíteni, mivel nem ismeri az arra vonatkozó koncepciót és számításokat, áll a kamara közleményében. A főváros által kivetni kívánt ipa+ esetében a BKIK álláspontja szerint alapvetően nem adóemeléssel kell a válságot kezelni, az esetlegesen befolyó forrásokat pedig nem béremelésre kell fordítani, de a BKIK szeretné megismerni a kivetendő adó részleteit, és egyeztetéseket folytatni arról.

A BKIK ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a Fővárosi Önkormányzat  mielőbb hozzon létre egy 25 milliárdos válságkezelő alapot, akár a kamara által javasolt többlépcsős formában, mert így azonnali támogatást kaphatnának a bajba jutott vállalkozások.  

Rovatok