Index Vakbarát Hírportál

A járvány miatt 2-3 évet lépett előre az e-kereskedelem Magyarországon

2020. december 6., vasárnap 07:09

A fekete péntek, azaz a Black Friday elnevezés az Egyesült Államokból származik. Eleinte azokat a napokat nevezték így, amelyeken valami rendkívül negatív történt. Először akkor használták, amikor 1869. szeptember 24-én kitört a tőzsdepánik a Wall Streeten, de a legtöbb embernek válószínűleg az 1929-es nagy gazdasági világválság jut eszébe a fekete péntekről.

A kifejezés manapság már a hálaadást – november negyedik csütörtöke Amerikában – követő pénteket jelöli, amely a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetének számít az Egyesült Államokban, igaz, eredetileg ennek is inkább negatív jelentése volt. Az 1960-as években ugyanis a philadelphiai rendőrség Black Fridaynek nevezte el a napot, mert a vásárlási láz miatt már akkor is hatalmas forgalmi dugók és kaotikus közlekedés alakult ki a városban.

A káosz azóta is jellemzője a Black Fridaynek – amely a tengerentúlon csak egyetlen napot jelent –, egy-egy üzlet előtt ugyanis mérhetetlen tömeg gyűlik össze, sőt gyakran lökdösődéssé, verekedéssé fajul a küzdelem a termékekért.

A hazai cégek nem bírnák befogadni 
a forgalmat, ha egynapos lenne a Black Friday

Magyarországon ennél sokkal visszafogottabb a helyzet, igaz, egészen más a Black Friday tematikája is:

nagyjából egy hónapos időszakot ölel fel, ami magyar találmány.

Ráadásul Amerikával ellentétben itthon elsősorban az online térben zajlik a kereskedelem.

Ennek a két tényezőnek köszönhetően eloszlik a forgalom, ami a kapacitás miatt is rendkívül fontos. A cégek infrastruktúrája, logisztikai rendszere, erőforrása ugyanis nem teszi lehetővé, hogy egyetlen nap alatt a megszokott forgalom tízszeresét befogadják, emellett a futárcégeknek is nehézséget okozna, ezért alakult ki Magyarországon, hogy egy nagy helyett több kisebb ilyen nap legyen.

Ezalól az eMAG kivételt képez, amely a Black Fridayre épít, arra fejleszt minden évben. A cégnél ugyanis szigorúan egy napig tart a Black Friday, amely idén november 20-ára esett, és 6,9 milliárd forintos forgalmat produkált 34 ezer forint átlagos kosárértékkel.

Az Extreme Digital ezzel szemben több napon is kedvező árakkal kecsegtette a vásárlókat: november 13-án 40 ezer forint volt a kosárérték, és a külföldi webáruházaival együtt nagyjából 2 milliárd forintos forgalmat ért el, ami a tavalyi másfélszerese, míg a november 20–22-i hétvégén 35,4 ezer forintos kosárérték mellett 2,6 milliárd forintot költöttek a vásárlók, ami 60 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest.

A koronavírus miatt jelentősen megugrott
az e-kereskedelem

A járványhelyzet jelentős lökést adott a magyarországi e-kereskedelemnek. Az eMAG-nál csaknem 26 ezer új internetes vásárló csatlakozott az idei Black Fridayhez, az Extreme Digitalnél pedig 32 százalékkal nőtt a megrendelések száma, míg a bevétel 62 százalékkal volt magasabb a tavalyinál

– mondta az Indexnek Várkonyi Balázs, az eMAG Magyarország és az Extreme Digital ügyvezető igazgatója, aki szerint a két cég árbevétele 50 százalékkal nőtt a Black Friday idején, ami némileg meglepő, hogy ezeken a kiemelt napokon is ilyen mértékű növekedést tudtak elérni. Pláne azért, mert sokan a kijárási korlátozások miatt már tavaszra előrehozták a laptop, televízió, monitor és hasonlóan nagy értékű termékek beszerzését.

A koronavírus hatására egyébként is jelentős növekedést mutat a hazai e-kereskedelem: míg tavaly a teljes kereskedelem 5-6 százalékát tette ki nagyjából, idén már a 10 százalékot is eléri.

Gyakorlatilag két-három évet lépett előre érettségben a magyar e-kereskedelem a járvány hatására

– tette hozzá Várkonyi Balázs, aki azt is elárulta, hogy az Extreme Digital esetében 10 százalék alatti növekedést vártak idén, ám 30 százalékos emelkedést értek el, míg az eMAG megduplázta az 2020-ra tervezett bővülés mértékét.

39 másodperc alatt kelt el a legnépszerűbb termék

De visszakanyarodva a Black Fridayhez, az eMAG 43 ezerrel több terméket adott el tavalyhoz képest, míg az Extreme Digital 43 százalékkal több rendelést szolgált ki idén, és összesen csaknem 400 ezer termék talált gazdára.

Az eMAG termékei között a háztartási eszközök és a tisztítószerek voltak a legnépszerűbbek.

Az Extreme Digitalnél is a háztartási eszközöket és a tisztítószereket vették a legtöbben, ezekből több mint 43 ezer darabot rendeltek. A játék/baba-mama termékeket csaknem 42 ezren vásárolták, míg a mobil eszközöket nagyjából 31 ezren.

(Borítókép: eMAG)

Rovatok