Index Vakbarát Hírportál

Jövőre élénkülést várnak a lakáspiacon

2020. december 16., szerda 10:45

A hazai lakáspiac már a koronavírus itthoni megjelenése előtt elérte a tetőpontot, miután az adásvételek száma már 2019-ben csökkenésnek indult, idén viszont a lakásárakban is megtörtént a trendforduló.

A befektetési célú lakásvásárlóknak idén a bérleti díjak csökkenésével kellett szembesülniük, miközben a lakásárak továbbra is a csúcson pörögnek –mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A szakember hozzátette, a hozamok csökkenése miatt az újabb ingatlan vásárlása számukra már nem volt jó üzlet, ezért 2020-ban a lakáspiac keresleti oldalát a saját célra vásárlók uralták.

Mindeközben a külföldi turisták eltűnése Budapest belső kerületeiben idén leállította a rövid távú lakáskiadást. Ősz végére pedig már országos trenddé vált a bérleti díjak csökkenése.

Ráadásul a járvány miatt a külföldi vásárlók is távol maradtak a hazai piactól, ezért a lakásárak elkezdtek a hazai vásárlók anyagi lehetőségeihez igazodni.

A magyarországi lakáspiac igazi hullámvasútra ült fel 2020-ban. A korábbi évekhez hasonlóan erősen indult a január–február, de a koronavírus hazai megjelenése márciusban derékba törte a lendületet.

Az első hullám heteiben 40–50 százalékkal vagy még nagyobb mértékben elmaradt az egy évvel korábbitól. Őszre visszakúszott a kereslet és az ingatlanpiaci forgalom a tavalyi szintre, de októbertől megint a kivárás jellemezte a vevőket és az eladókat egyaránt a 2021-től életbe lépő extra lakástámogatások miatt.

Csökkentek a lakásárak a koronavírus hatására

Az ingatlan.com adatai szerint az idei árcsökkenés majdnem minden településméretre jellemző volt. Akik a fővárosban idén adták el a lakásukat, februárban átlagosan 722 ezer forintos árat kaptak, akik pedig decemberben, azok 681 ezret.

Az ingatlan.com adatai alapján 6 százalékkal ment lejjebb az magánszemélyek által eladott lakások négyzetméterára egy év alatt.

A többi városban is 6,4 százalékkal, 367 ezerről 343 ezer forintra mérséklődött a négyzetméterár február óta. A községekben pedig 2,6 százalékkal, 203 ezerre. Egyedüli kivételnek a megyei jogú városok számítanak, ahol 4,2 százalékkal, 379 ezer forintra nőttek az átlagos eladási négyzetméterárak az ingatlan.com kimutatása szerint.

Jövőre nem várható érezhető drágulás

A járványból adódó bizonytalanság miatt egyelőre nehéz konkrét előrejelzéseket adni a lakáspiac jövőbeni alakulására. Ám Balogh László szerint várhatóan élénkülés jöhet a piacon, köszönhetően az állami otthonteremtési családtámogatásoknak:

Utóbbiról az ingatlan.com munkatársa elmondta, a program alapvetően kétféle hatást gyakorolhat. Egyfelől élénkítheti a felújítandó lakások iránti keresletet. Ugyanakkor lehetnek olyanok is, akik inkább a felújítást választják a költözés helyett, ezért ők nem jelennek majd meg vevőként a piacon.

Balogh László jövőre nem vár érezhető drágulást, mert a legtöbb településen már most is a megfizethetőségi plafon közelében mozognak az ingatlanok árai. A piaci élénkülés 2021-ben inkább az adásvételek számának növekedésében lesz tetten érhető.

Rovatok