Index Vakbarát Hírportál

Feladja a Facebook az adóügyi trükközésre használt ír leányvállalatait

2020. december 28., hétfő 07:22

Befejezi a Facebook azt az üzleti gyakorlatát, hogy a világszerte megkeresett bevételeinek többségét az ír leányvállalatainál számolja el, kihasználva, hogy Írországban igen kedvező adókulcsok mellett töredékére csökkentheti a fizetendő adóját – értesült a Guardian.

A cég fő ír leányvállalata, a Facebook International Holdings I Unlimited Company 2018-ban mindössze 101 millió dollár adót fizetett, miközben a mintegy 30 milliárdos forgalma után több mint 15 milliárdos nyereséget könyvelhetett el. Abban az évben az ír leányvállalat forgalma azért ugrott meg, mert ide irányították át a Facebook teljes globális forgalmának (56 milliárd dollár) jelentős részét.

Ezt a gyakorlatot régóta próbálják megtörni az egyes országok adóhatóságai. 

Az amerikai adóhivatal (IRS) egy potom 9 milliárd dolláros számlát nyújtott be a techóriásnak, amellyel állítólag az Egyesült Államoknak tartozik a trükk miatt.

Az IRS szerint a Facebook 2010-ben, még a tőzsdei bevezetése előtt, azt állította a hatóságoknak, hogy az immateriális javakként elszámolt eszközei 6,5 milliárd dollárt tesznek ki. Eddigre viszont már a szerzői jogokat az ír vállalathoz rendelte a cég, ezzel együtt pedig az adóhatóság inkább 21 milliárd dollárra taksálta az immateriális javakat, amely után értelemszerűen adózni is többet kellett volna. Az ügyet perre is vitték, ami gyaníthatóan ösztönzőleg hatott a Facebook adózási gyakorlatának módosítására. 

A Facebook azzal védekezett, hogy az elmúlt öt év tényleges adómértéke meghaladta a 20 százalékot, ami összhangban van a globális szinttel, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által megállapított 23 százalékkal.

Rovatok