Index Vakbarát Hírportál

Újra meghirdeti a vitorlás kikötőt a Bahart

2020. december 31., csütörtök 16:34

A koronavírus-járvány okozta forgalomkiesés miatt idén hatszázalékos árbevétel-csökkenésre számít a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart), amely jövőre az utasok kényelmét szolgáló fejlesztéseket, hajóbeszerzéseket tervez, miközben a menetrendi hajózás árai nem változnak – tájékoztatta az MTI-t Veigl Gábor, a társaság vezérigazgatója.

A december közepén kinevezett új vezérigazgató tájékoztatása szerint a Bahart személyhajóin idén 25 százalékkal csökkent az utasforgalom az előző évhez képest. A Szántód és Tihany között közlekedő kompon nyolc százalékkal kevesebb utas és hét százalékkal kevesebb gépkocsi kelt át, de 25 százalékkal nőtt a kerékpárok száma. A menetrend szerinti hajókon a forgalom évek óta stagnál, a kompoké 2016 óta harminc százalékkal emelkedett.

A tavaly 6,6 milliárd forintos tőkeemeléssel meghatározó állami tulajdonba került hajózási társaság a cég reorganizációjáról és profiltisztásáról döntött tavasszal. Ennek jegyében az alaptevékenységeit (személyhajózás, kompközlekedés, vízépítés, kikötő-üzemeltetés) nem szolgáló ingatlanoktól, vagyonelemektől megválnak, a cég szervezetét az alapfeladatokra optimalizálják – mondta Veigl Gábor.

Eddig idén négy ingatlant (a csopaki közforgalmú kikötőt, a boglári kempinget, a siófoki Dísz teret és szolgálati ingatlant) értékesített a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. online felületén meghirdetett nyilvános liciteken. Mivel a cég vitorláskikötő-üzemeltetésre meghirdetett pályázata eredménytelenül zárult, ezt változatlan feltételek mellett újra meghirdetik. Jövőre folytatódik a forgalomból kivont, korszerűtlen hajók értékesítése is.
  
Hangsúlyozta, az ingatlanok eladásából befolyó összegeket a hajózási infrastruktúra fejlesztésére fordítják. A 2021–22-es évek fejlesztési prioritása két új komp és két új katamarán beszerzése, illetve legyártatása, az utasok kényelmét szolgáló informatikai fejlesztés. Megkezdődik olyan középtávú kiemelt beruházások előkészítése, tervezése is, mint a révkikötők, a telephely-, személyhajó kikötők fejlesztése és további hajók beszerzése.

A vezérigazgató a 2021-es év további kiemelt feladatai között említette a reorganizáció végrehajtását, a pandémiahelyzet kezelését és a balatoni hajózás 175. évfordulójának méltó megünneplését.

Rovatok