Index Vakbarát Hírportál

Óriási lehetőség jön hétfőtől, egy ígéretes jelölt 50 milliót is kaphat

2021. január 2., szombat 07:29 | aznap frissítve

Korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését is várja hétfőtől az OXO-csoport, amelyen belül az OXO Labs Kft. a jelentkezők közül legalább tízet választ majd ki. Az ígéretes jelöltek számára 25–50 millió forint közötti befektetést biztosít a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) támogatásával – adta hírül az MTI.

A közlemény szerint még nyáron hirdette meg az NKFI Hivatal az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a 2 milliárd forint keretösszegű Startup Factory pályázatot. December elején hozták nyilvánosságra a támogatott inkubátorok listáját, amelyen az OXO Labs Kft. is szerepelt, ezért az OXO-csoport az érettebb cégek finanszírozása mellett újra

várja korai fázisú, induló innovatív vállalkozások jelentkezését is,

amelyek közül legalább tíz ígéretes kezdeményezést fog támogatni a következő két évben.

Oszkó Péter, az OXO-csoport alapító tulajdonosa elmondta, a szakértői csapata elkötelezett az inkubációs szolgáltatások biztosítása és az általános vállalkozásfejlesztési ismereteik teljes körű megosztása mellett.

A startupok az inkubátor weboldalán jelentkezhetnek az online kérdőív, valamint jelentkezési lap kitöltésével,

ezután pedig egy videóinterjúra invitálják a potenciális jelölteket. A jelentkezés nyitva áll minden olyan innovatív, korai fázisú vállalkozás előtt, amely technológiai innovációkon keresztül nagy innovációs és növekedési potenciállal rendelkezik.

Rovatok