Index Vakbarát Hírportál

Nyugdíjba megy egy tokaj-hegyaljai csúcsborászat vezetője

2021. január 23., szombat 06:32 | aznap frissítve

Távozik egy tokaj-hegyaljai csúcsborászat, az Oremus pincészet vezetője, Bacsó András – írja az InfoRádió.

A pincészetet 1993-ban alapította Bacsó András, aki most nyugdíjba megy, és Kindl Róbertnek adja át a helyét. 

Ezt a birtokot három erő mozgatja. Az egyik a több száz éve állandó tokaji terroir, a másik a föld alatt húzódó régi és új pincék együttese, a harmadik pedig maga az ember

– nyilatkozta az alapító. 

A Tokaj Oremus az utóbbi években nemzetközi hírű borászattá nőtte ki magát, jelenleg is egy spanyol cégcsoport, a Tempos Vega Sicilia tagja.

Bacsó András közel negyven éven keresztül dolgozott a Tokaj-hegyaljai borvidéken, a pincészete által termelt borok számos díjat megnyertek. Nemrég épp az általuk készített, 2018-as évjáratú Mandolás furmintjuk szerzett előkelő besorolást egy nemzetközi ranglistán.

Korábban a tokaji aszúról szóló, Folyékony Arany című filmben is szerepelt.

Rovatok