Index Vakbarát Hírportál

Ismét OTP-s ügyfeleknél próbálkoznak a csalók

2021. január 28., csütörtök 16:01

Az OTP Bank Nyrt. központi ügyfélszolgálatára rövid időn belül jelentős számú bejelentés érkezett, amelyek szerint magukat a bank alkalmazottainak kiadó ismeretlen személyek azzal az indokkal hívtak fel telefonon magánembereket, hogy bankkártyájukat a bank gyanús tranzakció miatt letiltotta, és a tiltás feloldása céljából kérték a bankkártya valamennyi adatának megadását – közölte csütörtök délután az OTP.

A bank nem kér telefonon bankkártya- vagy internetbank-belépési adatokat.

A panaszosok telefonkészülékei a hívó fél telefonszámaként a bank központi ügyfélszolgálatának 06-1-366-6666 telefonszámát jelezték ki, annak ellenére, hogy a hívást valójában nem erről a számról indították. Az elkövetők több esetben olyan személyt is hívtak a bank nevében, aki nem is ügyfele a hitelintézetnek – olvasható a bank közleményében. 

Az OTP hangsúlyozza, hogy bankkártyaadatokat, illetve az online bankoláshoz szükséges azonosító adatokat soha nem kér telefonon, azokat ne adják meg telefonon keresztül.

Azt tanácsolják azon ügyfeleiknek, akik így már megadták az adatokat, hogy haladéktalanul tegyenek feljelentést.

Rovatok