Index Vakbarát Hírportál

A pandémia egyik nyertese az IKEA

2021. január 28., csütörtök 13:08

Nehéz nyertesekről beszélni, amikor a koronavírus-járvány a gazdaság több szegmensében is súlyos károkat okozott, de a pandémia miatt átalakult igények következtében az IKEA nagyon jó évet zárt 2020-ban – már csak azért is, mert a korlátozások miatt az otthon lett a legfontosabb hely az emberek számára. A vállalat magyarországi áruházai 8,5 százalékos növekedést értek el, és

98 milliárd forint árbevétellel zárták az elmúlt esztendőt.

Különösen az e-kereskedelem ugrott meg, 206 százalékkal nőttek az online vásárlások. Az IKEA pedig alkalmazkodott az átalakult helyzethez, és új kiszállítási és átvételi lehetőségeket vezetett be Győrben, Veszprémben és Hajdúdorogon.

A cég bővülését jelzi az is, hogy a munkaereje 13 százalékkal nőtt Magyarországon, ami azt jelenti, hogy 560 új alkalmazottat vettek fel.

Ami a 2020-as évet illeti, az IKEA

A vállalat számára a társadalmi felelősségvállalás is fontos szerepet tölt be a járvány idején, és összesen 100 millió forint adományt ajánlott fel a frontvonalban dolgozóknak – kórházaknak, egészségügyi dolgozóknak, szociális munkásoknak –, a pandémia által érintett leginkább kiszolgáltatott közösségeknek – időseknek, hajlék nélkül élőknek, betegeknek –, valamint gyermekeknek és rászorulóknak, továbbá felmérést kezdeményeznek, és

35 millió forinttal támogatják a családon belüli erőszak áldozatait.

Az IKEA a csütörtöki sajtótájékoztatóján arról is tájékoztatott, hogy csaknem 21 milliárd forintos beruházást tervez a következő három évben annak érdekében, hogy vevői számára megkönnyítse a vásárlást. Fejlesztik az online megrendelések feldolgozását optimalizáló logisztikai és megrendelésteljesítési műveleteket, valamint Közép, Délnyugat- és Kelet-Magyarországon további három átvételi pontot hoznak létre.

A vállalat emellett fontosnak tartja a fenntarthatóságot, és olyan helyszínt alakít ki az áruházakban, ahol az újrahasznosítás és a másodkézből származó, kedvező áron kínált bútorok korábbinál is szélesebb választékával szeretne még több vásárlót elérni. Az IKEA a klímapozitív célkitűzései megvalósítására – amely szerint a környezetre gyakorolt nettó hatás pozitívba fordul 2030-ra – csaknem egymilliárd forint értékben invesztál még inkább környezetbarát megoldásokba, napelemes HVAC hűtő-, szellőztető- és klímarendszerekbe, hogy csökkentse az áruház energia- és szén-dioxid-kibocsátását.

Rovatok