Index Vakbarát Hírportál

Több mint egymillió forintba kerül egy négyzetméter a fővárosi új lakásoknál

2021. február 15., hétfő 19:10

Egy év alatt nyolc százalékkal emelkedett az új építésű lakások átlagos négyzetméterára Budapesten, és már csaknem eléri az 1,1 millió forintot – derül ki az Otthon Centrum piaci elemzéséből, amely a fővárosi lakáspiac 2020 negyedik negyedévében mért adatait összegezte.

Az ingatlanközvetítő hálózat hétfői közleménye szerint a tavalyi negyedik negyedévben a fővárosban 11,5 százalékkal kevesebb projekt volt a megvalósítás valamelyik szakaszában, mint 2019 utolsó negyedévében. Az épülő és tervezett lakások száma 2650-nel csökkent, ami 7,7 százalékos esés.

Tavaly az utolsó negyedévben 25 új projektet kezdtek el a befektetők, ami a 2019 negyedik negyedévében rögzített 51-hez képest 51 százalékos csökkenés.

Az új építésű lakások fajlagos átlagára négyzetméterenként 73 ezerrel meghaladja az egymillió forintot, ez nyolc százalékkal több az egy évvel korábbinál. az elhelyezkedéstől és az ingatlan adottságaitól függően jelentősek a különbségek.

A legmagasabb fajlagos átlagárat továbbra is az V. kerületben számolták, ez kétmillió forint volt. Ettől nem sokkal maradt el a II., a XII. és a VI. kerület sem.

Budán a XXII. kerület kivételével az átlagos négyzetméterár mindenhol meghaladta az egymillió forintot, Pesten ezt a VII. és a XIII. kerületben mutatták az adatok. A pesti belváros többi kerületében átlagosan 800 ezer és egymillió forint közötti kínálati négyzetméterárak voltak a felmérés időpontjában. A külső pesti kerületek árfekvése átlagosan 730-900 ezer forint között szóródott négyzetméterenként. A legolcsóbb a XXIII. kerület, ahol négyzetméterenként 650 ezer forintos lakásár a jellemző.

Rovatok