Index Vakbarát Hírportál

Pert vesztett a Ryanair az EU-val szemben

2021. február 17., szerda 18:39 | aznap frissítve

A Ryanair elvesztette az Európai Bizottság ellen indított perét – írja a Portfolio. A légitársaság amiatt indított pert, hogy véleményük szerint  az Air France és a svéd SAS légitársaságoknak jogtalanul kaptak támogatást saját államaiktól.

A Ryanair azt kifogásolta, hogy a franciák lehetővé tették, hogy a légitársaságuk később fizessen adót, valamint hogy a svédek egy hitelgarancia-rendszerrel segítették az Scandinavian Airlinest.

Az Európai Bíróság szerint azonban a tagállamok nem szegték meg az uniós szabályokat. A francia lépésről a bíróság kijelentette, hogy a támogatási rendszer megfelelő a Covid-19 járvány által okozott gazdasági károk orvoslásához, és nem jelent diszkriminációt. A svéd program esetében pedig arról számolt be a bíróság, hogy a támogatást vélhetően az Európai Unió érdekében fogadták el.

A Ryanair a fenti perekkel együtt már összesen

16 PERT INDÍTOTT AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ELLEN MENTŐCSOMAGOK ÉS KORMÁNYZATI SEGÍTSÉG MIATT,

amelyek a riválisokat, köztük a holland KLM-et és a német Lufthansát segítették.

A mai bírósági döntésnek is köszönhetően a Ryanair árfolyama ma 2,1 százalékkal lejjebb került, az idei évben pedig már összesen 4,3 százalékot esett.

Rovatok