Index Vakbarát Hírportál

Durván visszaesett a brit egyetemet választó magyarok száma

2021. február 18., csütörtök 11:09

Az idén 58 százalékkal kevesebb magyar diák jelentkezett brit egyetemekre a januári határidőig: 430-an a tavalyi 1030-hoz képest – derült ki a UCAS, az Egyesült Királyság felvételi rendszerét üzemeltető szervezet friss, brit egyetemekre jelentkező diákokra vonatkozó statisztikáiból. A Brexit jelentősen visszaszorította a jelentkezési kedvet más uniós országokból is:  az EU-s jelentkezések összesen 40 százalékkal estek vissza tavalyhoz képest, 43 030-ról 26 010 jelentkezőre.

Az EU-ból jelentkező diákok számának csökkenése aggodalomra ad okot. A brit kormánynak és egyetemeknek továbbra is fontos feladata, hogy szoros együttműködésben bizonyítsák, milyen értékesek számukra az európai diákok.

Ehhez egyrészt szükséges az Egyesült Királyságról mint magas színvonalú továbbtanulási célországról alkotott kép fenntartása, másrészt pedig új típusú pénzügyi támogatási megoldások bevezetése 

– nyilatkozta az eredményekről Alistair Jarvis, a Universities UK ügyvezetője.

Ahogy az Index korábban körüljárta, a visszaesésnek három fő oka van:

A 2019/2020-as tanévben közel 15 ezer magyar diák tanult külföldi felsőoktatási intézményekben, azaz nagy százalékkal többen, mint egy évvel korábban – mutatják a külföldi országok statisztikai hivatalainak, felvételi központjainak összesítésével a középiskolások külföldi továbbtanulását segítő Engame Akadémia adatai.

Ők a körülbelül 250 ezer, felsőoktatásban részt vevő magyar 6 százalékát teszik ki

– derül ki már a KSH hazai összesítéséből, ami azt jelenti, hogy körülbelül minden 17. magyar diák külföldön folytatta a tanulmányait. Hagyományosan a német és az osztrák egyetemek számítanak a legnépszerűbb célpontnak, ugyanakkor az utóbbi tíz évben megháromszorozódott a szigetországba jelentkező magyar diákok száma.

Az Engame Akadémia még januárban készített felmérést a külföldi továbbtanulást tervező diákok, illetve szüleik körében, amelyből többek között kiderült, hogy a brexit miatt az egyik jellemző alternatíva most Írország, bár messze nem a legnépszerűbb a régóta rendkívül magas felvételi ponthatárok miatt.

A stabil németnyelv-tudással bírók körében az ingyenes felsőoktatást biztosító Ausztria és Németország eddig is evidens volt, ahogy most is az. Az angolul beszélőknek pedig most Hollandia az elsődleges cél, miután a helyi állami egyetemeken az első év ezer, majd kétezer euróba kerül az EU-s polgároknak.

Ugyanakkor Dánia, Olaszország, Franciaország, Spanyolország és a skandináv országok is élénkülő érdeklődésre számíthatnak.

Rovatok