Index Vakbarát Hírportál

Kilábalt a válságból az építőipar

2021. március 16., kedd 10:14

Az építőipari termelés 11 százalékkal jobban teljesített 2021 januárjában, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az épületeké 10, az egyéb építményeké 12,8 százalékkal emelkedett.

A KSH szerint az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 7,4 százalékkal nőtt a decemberi adatokhoz képest, míg a tavaly májusi mélyponthoz viszonyítva 32,8 százalékkal emelkedett.

A megkötött új szerződések volumene 8 százalékkal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött megállapodásoké 32,2 százalékkal csökkent, ám az egyéb építmények építésérére vonatkozóké 326,9 százalékkal nagyobb volt 2021 januárjában, mint egy évvel korábban.

Az építőipari termelés volumene így nagyjából elérte azt a szintet, ahol a koronavírus-járvány okozta válság előtt állt.

Rovatok