Index Vakbarát Hírportál

A 4iG veheti meg a DIGI magyar vállalatcsoportját

2021. március 29., hétfő 18:23

Előzetes megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS konzorcium tulajdonában lévő DIGI Csoport magyar érdekeltségeinek a megvásárlásáról – közölte hétfőn a tőzsdezárást követően a 4iG. Így

a 4iG tulajdonába kerülhet a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft. és leányvállalatai, az Invitel Zrt. és az I-TV Zrt. 

A DIGI az egyik vezető távközlési szolgáltató Magyarországon, amelynek megszerzése jól illeszkedne a 4iG telekommunikációs piacon bejelentett növekedési terveibe, illetve az Antenna Hungáriával tervezett nemzeti távközlési platform létrehozásába.

Mit vesz a 4iG?

A DIGI Csoport a kábeltévé, a vezetékes internet és adattovábbítás, a mobiltávközlés, a vezetékes telefon, valamint DTH (Direct to Home) műholdas szolgáltatások piacán is jelen van. Országszerte több mint 1,1 millió előfizetőt szolgál ki, és több mint 2,5 millió bevételt biztosító előfizetéssel rendelkezik. Az NMHH adatai alapján a DIGI a második legnagyobb szereplő az előfizetéses televízió, a széles sávú internet, illetve a vezetékes hangszolgáltatók versenyében. A csoport magyarországi alkalmazottainak száma meghaladja a 3 ezer főt. 2020-ban konszolidált árbevétele 70 milliárd forint volt, korrigált EBITDA-ja pedig elérte a 19 milliárd forintot. A DIGI 61, míg leányvállalata, az Invitel további 16 ügyfélszolgálati irodával rendelkezik Magyarország nagyobb városaiban.

A Budapesti és a Bukaresti Értéktőzsde honlapján bejelentett ügylettel a 4iG 100 százalékos tulajdont szerezne Magyarország vezető telekommunikációs és médiaszolgáltató vállalatcsoportjában. A tervezett tranzakció a társaságok átvilágítását, a végleges adásvételi szerződés aláírását és a szükséges hatósági eljárásokat követően szeptember végéig zárulhat.

Hatalmas lépést jelenthet majd a 4iG számára az akvizíció sikeres lezárása, amellyel egy új stratégiai iparágban szerezhetünk meghatározó pozíciót. Az Antenna Hungáriával közösen tervezett nemzeti távközlési platform létrehozásában fontos szerepet szánunk a DIGI-nek, amellyel új fejezetet nyithatunk a hazai telekommunikációs piacon

– idézi a társaság közlemény Jászai Gellértet, a 4iG elnök-vezérigazgatóját. Közlése szerint a DIGI „jelentős potenciállal rendelkezik a hazai mobiltávközlési piacon is, emellett az informatikai igények kiszolgálásában és közös szolgáltatások fejlesztésében is komoly szinergiákat, illetve további növekedési lehetőséget látunk”.

Erősen kezdte 2021-et a 4iG

Több milliárdos értékű közbeszerzést is behúzott már az idén Jászai Gellért tőzsdei cége. Csak néhány példa azok közül, amikről az Index is beszámolt: az MNB tenderén több mint 3,5 milliárdos megbízást nyert el, ahogy behúzta a DKÜ 15 milliárdos közbeszerzését is.

Mindezek mellett műholdas távközlésben is erősítenek, miután a Hungaro DigiTel többségének megszerzését követően a 4iG az Antenna Hungáriával közösen lép fel a hazai és régiós telekommunikációs piacon.

A 4iG részvényei a BÉT Prémium kategóriájában forognak, pénteken 628 forinton zárt, idei csúcsán pedig 656 forinton jegyezték február közepén, ugyanakkor egy éve, tavaly márciusban még 400 forint alatt járt a 4iG-részvények értéke.

Rovatok