Index Vakbarát Hírportál

Csökkent a tévék reklámbevétele

2021. április 15., csütörtök 17:58

Tavaly 3,8 százalékkal, több mint kétmilliárd forinttal estek vissza a magyarországi televíziós reklámbevételek. A versenypiaci költés 5,9 százalékkal csökkent, azonban az állami hirdetések részaránya nőtt: 11,4 százalékkal emelkedett az állami költés a megelőző évhez képest – tudhatjuk meg a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és az EY tanácsadó cég éves elemzéséből, amelyről a Kreatív számolt be.

Az elemzés 79 magyar nyelvű televízió-csatorna összesített adatai alapján készült el, ezek a piac 99 százalékát lefedik.

A koronavírus-pandémia okozta gazdasági helyzet nyomán leginkább a klasszikus, szpot jellegű televíziós megrendeléseket fogták vissza, az egyéb reklámmegjelenésekre – mint például a termékelhelyezés vagy a műsorszponzoráció – viszont tavaly is nőtt a kereslet.

A MEME a transzparencia jegyében, iparági konszenzussal döntött arról, hogy a 2020-as felmérés összeállításánál az elmúlt négy évre visszamenőleg figyelembe veszi az állami társadalmi célú reklámmal (TCR) kapcsolatosan lejelentett hirdetéseket is

 – áll a szervezet közleményében. Így az is kiderült, hogy a televíziós reklámpiaci költéseken belül csaknem kilencmilliárd forintra, azaz 14 százalékra nőtt az állami megrendelések részaránya.

A versenypiac a bevételek 86 százalékát tette ki 53,69 milliárd forint értékben.

A MEME nem közli tételesen a tévétársaságok által bevallott adatokat, így a legtöbb esetben sajnos nem lehet tudni, melyik csatornához pontosan mekkora értékben került állami hirdetés. Egyedül az RTL Magyarország esetében tudható ez az adat, ami 2,5 milliárd forintot (listaáron 3,1 milliárd forintot) jelent a tévétársaság januári bejelentése alapján. A Kreatív szerint a fennmaradó, körülbelül 6,5 milliárd nagy része valószínűleg a közmédiánál és a TV2 Csoportnál landolt. 

Rovatok