Index Vakbarát Hírportál

Milliárdos támogatást kapott a magyar államtól a cseh miniszterelnök cége

2021. április 19., hétfő 20:47

A magyar kormány támogatást nyújtott egy kiskunfélegyházi napraforgómag-feldolgozónak. Az eset érdekessége, hogy a cég Andrej Babiš cseh miniszterelnök érdekeltsége, igaz, a holdingját politikai tisztsége alatt most egy vagyonkezelőnél parkoltatja – fogalmaz a Telex

A külügyminiszter még kedden jelentette be, hogy állami támogatással 10 milliárd forintos élelmiszeripari beruházás kezdődik Kiskunfélegyházán. Szijjártó Péter hozzátette, a kiskunfélegyházi NT Kft. beruházásához és így létrejövő az 55 új munkahelyhez

a kormány 1,7 milliárd forinttal járul hozzá.

Akkor az MTI tájékoztatott arról is, hogy az NT Kft. növényolaj üzeme évente 450 ezer tonna napraforgómagot dolgoz majd föl, és 210 millió liter étolajat készíthet szinte teljes egészében magyar alapanyagból. A termékek 60 százalékát külföldön értékesíthetik.

Az NT Kft. egyébként a cseh Agrofert tulajdonában áll, ami  Andrej Babiš szlovák-cseh milliárdos vezérvállalkozása, és amelyet 2017 óta már egy vagyonkezelői megoldással távolabb tolt magától.

Azt írják, hogy a cseh miniszterelnök ezzel deklarálta, hogy kormányfőként nincsen benne a cégcsoport napi irányításában, viszont rávilágítanak, hogy a cseh miniszterelnök vagyonkezelői holdingjának Magyarországon öt lényeges érdekeltsége van, ezek az alábbiak: 

Andrej Babiš  magyar érdekeltségeiről, a  cseh és Orbán Viktor magyar miniszterelnök kapcsolatáról az  Index  is írt korábban, górcső alá véve kettejük különbözőségeit és hasonlóságait is. 

Rovatok