Index Vakbarát Hírportál

A járműmegosztásé a jövő

2021. április 26., hétfő 15:31

Adva van két csapat, valamint egyetlen feladat. A két kétfős csapatnak – Szolnokról és Székesfehérvárról – el kell jutnia Budapesten keresztül a zsámbéki vezetéstechnikai pályára, miközben feladatokat kell megoldania. A váratlan kihívásokkal tarkított utazást ráadásul úgy kell abszolválni, hogy kizárólag nulla károsanyag-kibocsátású elektromos közlekedési eszközt és a mobiltelefont lehet használni.

A kalandos, játékos kirándulás egy oktatófilm része, amely a Jövő Mobilitása Szövetség szervezésében készült el a fenntarthatósági témahétre. A film egyrészről bemutatja, hogy az út könnyedén megtehető, másrészről szakértők beszélnek a fenntarthatóságról, az elektromos járművek térnyeréséről és fontosságáról, valamint további hasznos témákról, amelyek a jövő mobilitásához kapcsolódnak.

Az egyik legfontosabb számunkra az edukáció. A technológia napról napra fejlődik, sőt sokkal előrébb tart, mint amit fel tudunk fogni. Nagyon fontos, hogy proaktívan próbáljunk segíteni az információ eljuttatásában a megfelelő célközönséghez

– mondta Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke, aki elárulta, hogy gyakran ő is használja a közösségi közlekedést, sokszor jár elővárosi vonattal Székesfehérvárról Budapestre, ahol applikációk és más közlekedési eszközök segítségével jut el a célállomására.

Pukler Gábor korábban már beszélt arról, mennyire fontosnak tartja a közösségi közlekedést kiegészítő utolsó kilométeres megoldások és a járműmegosztó szolgáltatások elterjedését.

A két csapat feladata is ehhez kapcsolódott, ugyanis miután megérkeztek Budapestre – a Keleti és a Nyugati pályaudvarra –, a főváros különböző pontjai között a GreenGo, a Share Now és a blinkee.city alkalmazását használva kellett közlekedniük, sőt olyan feladatot is kaptak, hogy fel kell tölteni az elektromos autók akkumulátorát.

A saját tulajdonú autó az idő 96-98 százalékában az út szélén áll, parkolóhelyet foglal más autósoktól, értékes teret vesz el a várostól, ezzel szemben a car sharing autói jóval többet vannak használatban. Egy ilyen jármű négy-hat magántulajdonú autót helyettesít a városban, ezáltal csökkenti a terheltséget

– mondta Buday Bence, a Share Now ügyvezető igazgatója, hozzátéve, sokan nem is engedhetik meg maguknak, hogy saját autót tartsanak fenn, ezért az ő szempontjukból is kiemelten fontos az autómegosztás a közlekedés szempontjából, ráadásul kiegészítheti a saját autóhasználatot, és rá tud épülni a tömegközlekedés rendszerére is.

Az elektromos közlekedés elterjedése egyértelműen a fenntartható és környezetbarát jövőt vetíti előre, ráadásul egyre jobban fejlődik a járművek töltése is. Sváb Katalin, az E.ON Hungária Zrt. E-mobility team leadere elárulta, hogy manapság 30 perc elegendő ahhoz, hogy 40-50 kilométerre elegendő töltést érjenek el egy 22 kilowattos töltővel, vagyis egy vásárlás alatt elintézhető, míg az elektromos autók hatótávja vezetési stílustól, időjárástól és az akkumulátor kapacitásától függően átlagosan 275 kilométert is kitesz, de vannak olyan akkumulátorok, amelyekkel 400-450 kilométer is megtehető.

Ezeknek köszönhetően ma már ott tartunk, hogy akár egész Magyarországot is át lehet utazni, ráadásul a technológia folyamatosan fejlődik, így a töltési idő egyre csökken, miközben a hatótáv nő.

(Borítókép: Az egyik budapesti közösségi autómegosztó szolgáltatás egyik autója halad a Lánchíd utcában 2016. december 29-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok