Index Vakbarát Hírportál

Csányi Sándor: A turizmus és a vendéglátás nincs annyira rossz helyzetben

2021. május 12., szerda 21:33

Ha megnyílik az ország, és az Európai Unióban is jó lesz az átoltottság, viszonylag meredek, folyamatos gazdasági növekedés indulhat meg az idén a koronavírus-járvány után, bár több kérdés függőben van még, például az, hogy jön-e újabb hullám, vagy lesznek-e még újabb mutánsok – mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója szerda este az InfoRádió Aréna című műsorában. 

A bankvezér szerint az elmúlt időszakot a turizmus és a vendéglátás sínylette meg leginkább, az ágazat azonban kiemelt támogatásban részesült, így szerinte ezért nincs annyira rossz helyzetben. Akad persze vállalkozás, amelynek most nehéz az újraindítás, például mert elmentek a dolgozók, vagy kisebb beruházásokra van szükség, nekik pedig akár magyar, akár uniós forrásból pénzt kell adni – tette hozzá, és megjegyezte, hogy bár felértékelődött az agrárium és az élelmiszeripar, nehézséget okozhatott az ellátási láncban, hogy a Bonafarmnál egyidőben nem volt a tejesdobozokra kupak. Ezen még dolgozni kell – kommentálta, és beszélt arról is, hogy ettől függetlenül szerinte van jótékony hatása a válságnak, hiszen a digitalizáció soha nem látott fejlődésnek indult, és úgy látja, kiemelt támogatásban kell részesíteni azokat, akik digitalizálni vagy robotizálni akarnak. 

Csányi Sándor beszélt arról is, hogy a privatizációs szakaszban külföldi vállalatok sok céget vásároltak meg Magyarországon, emiatt nagyon sok gyár nem magyar vezetés alatt van, ilyen például a cukorgyár vagy az olajgyár is. Kiemelte, vannak olyan ágazatok, amelyeket nagy multik uralnak, nehéz betörni a piacokra, és az európai uniós tagság hátrány is lehet ilyen szempontból, hiszen nem tudjuk védeni a piacainkat, amelyeket meg kell nyitni a külföldi szállítók előtt. Nyilván abba érdemes befektetni, ha olyan terméket tudunk előállítani, ami versenyezni tud a nyitott piacon – mondta erről.   

Ami a hitelmoratóriumot illeti, azt mondta, a lakosság fele érintett, ő pedig úgy látja, hogy 5 százalék alatt lesz a problémás hitelek aránya. Ezt jelenti, hogy szükség lesz olyan adósvédelmi intézkedésekre, amelyekről a bankoknak saját hatáskörben kell dönteniük. Most az Orbán-kormány az előtt a döntés előtt áll, hogy folytatódjon-e a moratórium, vagy sem.

Nincs gazdasági indoka annak, hogy fenntartsuk ezt a fajta moratóriumot, hogy mindenki, aki jelenleg moratóriumban van, abban is marad még a következő hónapokra vagy akár fél évre

– jelentette ki Csányi Sándor, hozzáfűzve, hogy ez a bankszektornak is jelentős károkat okozna.

A Magyar Bankholdingról Csányi Sándor azt mondta, a pénzintézet értéke 700 milliárd forint körül mozog, nem összehasonlítható a 3700-3800 milliárdos OTP-vel. Hozzátette, hogy az elmúlt három évben nyolc bankot vásároltak és olvasztottak be, így mára óriási tapasztalatot szereztek van, így jelenlegi ismereteik alapján az OTP nem verhető meg sem Magyarországon, sem a régióban. 

Arra a kérdésre, hogy lesz-e Magyarországon euró, a bankvezér úgy válaszolt, kell hogy legyen, hiszen vállalták ezt, amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, ami azt jelenti, hogy teljesíteni fogja a vállalásokat. Hogy előbb vagy utóbb, arra azt mondta, szerinte úgy kellene bejutni az eurózónába, hogy a magyar gazdaság erős, meg kell várni, hogy az eurózóna és Magyarország is jobb formában legyen. 

Csányi Sándort a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökeként kérdezték a magyar válogatottról és a futball-Európa-bajnokságról is. Erről úgy nyilatkozott,

egyértelműen az Európa-bajnokság legnehezebb csoportját kaptuk ki, ennél nem lehetett volna erősebbet összeválogatni,

de nagyon sok meglepetést okozott már ez a válogatott, és először lesz lehetősége a szövetségi kapitánynak, Marco Rossinak, hogy hosszú időt töltsön együtt a játékosokkal, hiszen a jövő héten elkezdődik a felkészülés. Reméli – fűzte hozzá –, hogy nem csalódás lesz a vége.

Rovatok