Index Vakbarát Hírportál

Visszavenné az állam a budapesti repteret

2021. május 27., csütörtök 16:57

Ismét többségi tulajdont szerezne a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cégben a magyar állam – értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint tárgyalások indulhatnak a 2005-ös privatizáció visszafordítására. A cél, hogy a hazai közlekedési infrastruktúra egyik legfontosabb, a gazdaságfejlesztés és a turizmus szempontjából is stratégiai jelentőségű eleme újból magyar kézbe kerüljön.

A lap emlékeztet: a fővárosi repteret üzemeltető Budapest Airportot pillanatnyi költségvetési szempontoknak engedve adta el a baloldali kormányzat 2005-ben, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének idején.

A koronavírus miatt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a tavalyelőtti, 16 milliót felülmúló rekordértékhez képest 2020-ban háromnegyedével kevesebb, 3,8 millió utas fordult meg.

Az üzemeltető jelenlegi tulajdonosai között a szakmai befektető mellett profitorientált befektetési és nyugdíjalapok is megtalálhatók, amelyek a jelenlegi helyzetben nyitottak lehetnek az értékesítésre.

A lap iparági forrásokból úgy értesült, hogy a többségi tulajdon megszerzésének az előkészítése Palkovics László, az innovációs tárca vezetőjének feladata lehet.

Rovatok