Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály: Magyarország által támogatott főtitkár vette át az OECD vezetését

2021. június 1., kedd 16:09

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) mai virtuális miniszteri találkozóján iktatták be hivatalába az ausztrál Mathias Cormannt, a szervezet új főtitkárát − derült ki Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből. Rámutatott: Magyarország által támogatott főtitkár áll az OECD élére.

Magyarország és az OECD együttműködése új lendülettel folytatódhat, erre pedig nagy szükség van akkor, amikor a szervezet 38 tagállamának újra kell indítania gazdaságát

− írta a miniszter. Hangsúlyozta: a szervezet legfrissebb jelentésében javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését, így az országban hamarabb és nagyobb erővel térhet vissza a gazdasági növekedés.

Az OECD előrejelzése szerint a béremelkedés és az infláció a következő években is magas lehet az országban. Az idei és a következő évre is 3,9 százalékos éves inflációt várnak Magyarországon.

Rovatok