Index Vakbarát Hírportál

Átlagosan 144 ezer forintot kell letenni az asztalra egy albérletért

2021. június 8., kedd 18:44

Egyre magasabb áron adják ki a budapesti albérleteket: az átlagos kínálati ár már elérte a 144 ezer forintot is májusban, amivel az őszi, második hullám előtti szintre ugrott vissza – közölte a rentingo.com. A csúcs még távol van, 2020 elején ugyanis átlagosan 170 ezer forintot kértek el egy havi albérletért, míg az egész évben 155 ezer forint volt az átlag kínálati ár.

Emellett a bérbeadók 14 százaléka elégszik csak meg az egyhavi kaucióval, a korábbi hónapokban még 20 százalékuk érte be ennyivel.

A koronavírus-járvány harmadik hullámának lecsengésével tehát felélénkül az albérletpiac, ám a folyamatot lassíthatja az új építésű lakások átadása bizonyos körzetekben – a XIII., IX. és a XI. kerületben összesen több ezer új építésű lakás készül el, amelyek nagyjából 40 százalékát befektetési céllal vásárolnak meg.

Ennek köszönhetően számos hasonló méretű és minőségű lakás kerülhet az albérletpiacra, ami túlkínálatot eredményezhet.

A IX. és a XI. kerületben a bérleti díj 3400 forint is lehet négyzetméterenként, míg a XIII. kerületben 3500 forint.

Rovatok