Index Vakbarát Hírportál

Az unió csak lesi a magyar foglalkoztatottsági adatokat

2021. június 8., kedd 19:36

Az Európai Unió gazdasága az első negyedévben 0,1 százalékkal zsugorodott a tavalyi negyedik negyedévhez képest, és 1,2 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva. Ez az eurózóna esetében 0,3 százalékos, illetve 1,3 százalékos csökkenést jelent – derül ki az Eurostat felülvizsgált GDP-adatsorából. Írország magasan kiemelkedik a mezőnyből 7,8 százalékos növekedési rátájával, de nem panaszkodhat Horvátország sem (+5,8 százalék). Remekül sikerült az első negyedév Észtországnak (+4,8 százalék) és Görögországnak is (+4,4 százalék).

Magyarország kétszázalékos GDP-gyarapodása holtversenyben a hetedik helyet érte, Ciprussal és Litvániával egyetemben.

A GDP Lettországban 1,7, míg Németországban 1,8 százalékkal zsugorodott a két egymást követő negyedév összehasonlításában. Szlovákiában a visszaesés mértéke 2 százalék. A gazdaság hanyatlása leginkább Portugáliát sújtotta, a luzitánok 3,3 százalékos GDP-csökkenést kénytelenek elkönyvelni.

A foglalkoztatottak száma az Európai Unióban 0,2, az eurózónában pedig 0,3 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző esztendő utolsó negyedévéhez képest.

A foglalkoztatottsági mutatók összevetésében Magyarország járt a legjobban: 2021 első negyedévében 1,1 százalékkal többen dolgoznak, mint 2020 negyedik negyedévében.

Spanyolországban ez a ráta plusz egy százalék, Litvániában és Cipruson pedig +0,8 százalék. Közel sem ennyire rózsás a munkavállalók helyzete Lettországban, ahol néhány hónap alatt a foglalkoztatottak aránya csaknem 4 százalékkal apadt. Görögországban ez a mutató –1,7 százalék, Szlovákiában pedig –1,1 százalék.

Rovatok