Index Vakbarát Hírportál

MÖSZ: szüntesse meg a kormány a dunaújvárosi különleges gazdasági övezetet!

2021. június 29., kedd 19:14

Felszólítjuk a kormányt, vonja vissza ezt a határozatot – mondta Karácsony Gergely a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökségi ülése után. Az érdekképviselet szerint módosítani kell a 2022-es költségvetést is, mert kevés lesz az önkormányzatok működési kerete.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöksége felszólítja a kormányt, vonja vissza a dunaújvárosi különleges gazdasági övezet létrehozásáról szóló kormányhatározatot, és szüntesse meg ezt a jogintézményt, amely önkényes joggyakorlást tesz lehetővé – jelentette ki Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az érdekképviselet elnökségi ülését követően.

A városvezető hangsúlyozta, hogy akkor is így tiltakoznának, ha olyan településsel szemben alkalmaznák ezt a joggyakorlatot, amelynek kormánypárti polgármestere van. „De valahogy az a furcsa képzetünk van, hogy csak az ellenzéki vezetésű városokkal szemben alkalmazzák ezt, hiszen Göd után Dunaújváros következik, és innentől kezdve nem tudjuk, hol a megállás” – tette hozzá a főpolgármester. Úgy vélte, ezt az intézményt innentől kezdve bármikor be lehet vetni, hogy az önkormányzatokat megfosszák a saját fejlesztési politikájuk eredményeképp létrejött ipari területek után járó helyi adóbevételektől. 

Teljes mértékben szolidárisak vagyunk Dunaújvárossal

 – tette hozzá Karácsony Gergely. Elmondta azt is, hogy minden olyan esetben kiállnak a települések mellett, amikor semmilyen szakmai érdekkel nem magyarázhatóan a települések érdekeit sértő önkényes kormányzati döntések születnek. 

Az érdekképviselet ugyanis az önkormányzatisággal teljességgel ellentétesnek tartja azt a döntést, hogy az övezet létrehozásával elvonják a részben dunaújvárosi beruházással létrehozott ipari területen működő cégek által fizetendő iparűzési adót a településtől, és annak elosztásáról a jövőben a megyei önkormányzat dönthet. A döntés ugyanis nagyon nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatot, amelyet a Dunaferr nehézségei jelentette problémák mellett mintegy 1,5 milliárd forintos szolidaritásiadó-fizetési kötelezettség is terhel.

Már most át kellene szabni a 2022-es költségvetést, mivel az elmúlt időszak inflációja, az építőiparialapanyag-árak csak eddig ötvenszázalékos emelkedése és az a béremelkedési spirál, amely elindult, rendkívül nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatokat – ismertette Gémesi György, a Magyar Önkormányzati Szövetség elnöke az érdekképviselet elnökségi ülésén tárgyalt főbb, a helyhatóságok életét érintő ügyekről született állásfoglalások között. Hozzátette azt is, hogy személy szerint örül a béremelésnek, azonban az önkormányzati gazdálkodást érintő idei elvonások – többek között a gépjárműadóé, illetve az iparűzési adó megfelezése – sok településen az állam által kompenzálatlanul hagyásának az a következménye, hogy nem tudják megfizetni a szakembereket, hogy a kötelezően előírt karbantartásokat a megfelelő színvonalon elvégezzék.

Az iparűzési adóval kapcsolatos szabályozás 2022-re áthúzódó bevételcsökkentő hatása pedig – azzal együtt, hogy a kormány mindössze egyszázalékos keretemelést tervezett be a jövő évi büdzsé önkormányzati fejezetébe – még a hivatalosan a tervezésnél használt inflációs várakozás mellett is csökkenteni fogja a helyhatóságok mozgásterét, hangsúlyozta Gémesi György. A kiadások ugyanis folyamatosan emelkednek, a ki tudja, meddig folytatódó építőanyagár-emelkedés pedig ellehetetleníti nemhogy az önkormányzati fejlesztések megvalósítását, de még az erre az évre esedékes kötelező karbantartásokat is. Az elnök példaként a bölcsődék, óvodák nyári festését említette. Hozzátette, hogy mindezt már korábban is jelezték az önkormányzatok érdekegyeztető tanácsában a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárának, azonban egyelőre várják a kormány visszajelzését.

Az áremelkedéssel kapcsolatban egyébként a polgármesterek elmondták, hogy

szükségesnek tartanák a piacgazdaság szabályaival összhangban meghozott kormányzati beavatkozást.

Úgy vélték, hogy ezt részben a családtámogatások, részben pedig az állami nagyberuházások is gerjesztik. Karácsony Gergely kérdésre válaszolva elmondta, hogy jó irányba tett lépésnek tartja például az idén bevezetett felújítási támogatást, azonban örvendetesnek tartaná azt is, ha az valódi energiahatékonysági lakossági beruházásokat is ösztönözne, és sokkal szélesebb kör számára lenne elérhető. Ezt Wittinghoff Tamás, Budaörs vezetője azzal egészítette ki, hogy örvendetes lenne az is, ha egy valódi bérlakásépítési program indulna a lakhatási szegénység ellensúlyozására. 

Ugyancsak kérdésre válaszolva a főpolgármester kijelentette, hogy egyelőre nem tartja időszerűnek a dugódíj bevezetését, mivel azt a kormánypárti ellenkampány miatt szinte lehetetlen értelmes keretek között megtárgyalni. „Ehelyett inkább arra kérném a kormányt, hogy szüntessék meg az M0-s körgyűrű útdíját, és három év szerencsétlenkedést követően végre fejezzék be a felújítását” – tette hozzá Karácsony Gergely. 

Wittinghoff Tamás azt is sérelmezte, hogy a járványvédelemre való hivatkozással elvont önkormányzati bevételeket a település számára egyáltalán nem kompenzálta az állam, miközben a város költségvetését 3,1 milliárd forintos szolidaritásiadó-fizetési kötelezettség terheli. Utóbbit egyébként az önkormányzati törvény mellett az Alaptörvényt, az Önkormányzatok európai chartáját is sértő elvonásnak tartja. A városvezető különösen azt kifogásolta, hogy sem a működésre, sem az önkormányzati fejlesztésekre nem kaptak állami támogatást. Úgy fogalmazott:

jól mutatja a kormány értékrendjét, hogy a leggazdagabb magyar montenegrói szállodafejlesztésére adott egymilliárd forintos támogatást, míg a budaörsi gyerekeket érintő óvodafejlesztésre nem jutott.

Ugyancsak jogsértőnek tartotta, hogy a rendőrség egy korábbi, jogsértést megállapító ombudsmani határozat ellenére ismét meghosszabbította a Budaörs mellett a Natura 2000-es természetvédelmi területen létesített lőtér működési engedélyét a lakossági tiltakozások ellenére. Sérelmezte azt is, hogy az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hosszú ideje húzza a döntést a budaörsi helyi rádió frekvenciapályázatáról, holott az egyetlen érvényes ajánlatot a korábbi üzemeltető adta be, aki korábban is közmegelégedésre működtette a helyi adót. 

Gémesi György megemlítette azt is, hogy a MÖSZ a nyáron dolgozza ki és bocsátja társadalmi egyeztetésre azt a vitaanyagot, amely azt járja körül, milyen lépésekkel lehet az önkormányzati autonómiát számukra elfogadhatóan helyreállítani. A kész anyagot az önkormányzatok napjára időzített kétnapos konferencián mutatják majd be szeptember 28–29-én. 

(Borítókép: Karácsony Gergely 2020. október 29-én. Fotó: Trenka Attila / Index)

Rovatok