Index Vakbarát Hírportál

Mégis marad a szaldó elszámolás lehetősége a napelemeknél

2021. július 3., szombat 18:58 | aznap frissítve

Az otthonfelújítási támogatás tavaly őszi bejelentésekor az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt közölte, hogy a vissza nem térítendő támogatásból épülő napelemes rendszerekre már nem a jelenleg hatályos szaldóelszámolás, hanem a bruttó elszámolás szabályai fognak vonatkozni. 

Alig egy hónapja még az írtuk, hogy sietnie kell annak, aki nulla forintos villanyszámlát szeretne, mivel az új rendszernek július 1-jével kellett volna átvennie a régi helyét. Ám június 30-án, a határidő lejárta előtt 3 órával hatályon kívül helyezték a bruttó elszámolás másnapi bevezetését. Mondhatni az éj leple alatt jelent meg a Magyar Közlönyben 

Az otthonfelújítási hitel bevezetése érdekében egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 641/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet és a családok otthonteremtésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 183/2021. (IV. 16.) Korm. rendelet egyes rendelkezéseinek hatályba nem lépéséről

kacifántos címet viselő 377/2021. (VI. 30.) kormányrendelet. 

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a bruttó elszámolás még nem lép életbe, de egyelőre nem tudni, pontosan meddig marad a régi rendszer. Az Index megkérdezett egy napelemszakértőt, mi lehet a halasztás oka. 

Rengeteg ember kapcsolt várakozó üzemmódba a tervezett változás életbe lépését megelőzően, de a mostani fejlemények újabb fordulatot hoznak a piacon. A rendszert vélhetően nem sikerült időben kidolgozni, fél év nem volt elegendő erre. Érdemes megjegyezni, hogy eredetileg 2024-től lépett volna életbe a bruttó elszámolás, amit egy uniós kötelezettség miatt hoztak aztán előre, és toltak ki most egy későbbi időpontra

– fejtette ki Házi Ádám. A Wagner Solar Hungária kereskedelmi igazgatója úgy véli, hogy  a napelemes szegmens térhódítása minden korábbinál jobban felerősödhet.

A rendelet komoly könnyítés, annak várhatóan felhajtóereje is lesz, mivel emberek tízezrei vártak erre az időpontra

– fogalmazott a szakember hozzátéve, hogy aki most szereltet be napelemet, annak célszerű lehet a már megkötött szerződést módosítania annak érdekében, hogy a kapott számlák elszámolhatók legyenek a felújítási támogatással. Júliusban máris rengeteg elszámolási kérelem érkezett be a szolgáltatókhoz, de a határidő kitolása után úgy tűnik, fölösleges volt a nagy rohanás a fájrontban. Így most két legyet üthet a pályázó egy csapásra: egyfelől kaphat támogatást a beruházásához, másrészt a kedvezőbb elszámolási lehetőséggel élhet továbbra is. 

Ez azért is egy kiváló lehetőség, mert míg önerős beruházásnál, szaldós elszámolásban 10–11 év alatt térül meg a napelemes rendszer, a kormányzati támogatásokkal ez 5–6 évre csökken, de ha a későbbiekben bruttó elszámolás lesz, akkor legrosszabb esetben önerős beruházásnál 20–30 évre is kitolódhat németországi adatokon alapuló becsléseink szerint

– mutatott rá Házi Ádám, aki szerint így megvalósulhat az álom: a nulla forintos villanyszámla. Ez elviekben bruttó elszámolással is megoldható lett volna, ha el tudnánk nagyon nagy mennyiségű energiát tárolni és túlméreteznénk a napelemes rendszert, de ezzel extrém módon torzult volna a beruházás megtérülése és egyáltalán nem lett volna rentábilis.

Rovatok