Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mennyi lehet idén a nyugdíjkorrekció

2021. szeptember 8., szerda 10:20

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,3 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal emelkedtek január és augusztus között az előző év azonos időszakához képest – írja a Pénzcentrum.

Ez azt jelenti, hogy 8,4 százalékos egyösszegű nyugdíjkorrekcióra számíthatnak a nyugdíjasok.

Ez a juttatás nem épül be a nyugdíjba. A nyugdíjprémium – amely a GDP-növekedés függvénye – mellett idén novemberben nyugdíjkorrekcióra is számíthatnak a nyugdíjasok. A korrekcióra akkor van szükség, ha a januári, illetve 2021 esetében az évközi nyugdíjemelés nagyban eltér az inflációtól.

Az utolsó ismert adatok a nyugdíjak megoszlásáról a Magyar Statisztikai Zsebkönyv alapján azt mutatják, hogy

Az idei nyugdíjemelések azokra vonatkoznak, akiknek 2021. január 1. előtt állapítottak meg öregségi nyugdíjat, hozzátartozói ellátást, korhatár előtti ellátást, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást, baleseti járadékot, illetve a vonatkozó kormányrendeletben felsorolt kéttucatnyi egyéb ellátást.

Rovatok