Index Vakbarát Hírportál

Megregulázná az Airbnb-t a szállodaszövetség

2021. szeptember 13., hétfő 12:56

A közösségi szálláshely-szolgáltatás kerületi vagy fővárosi önkormányzati szabályozását sürgeti a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ). A hasznosítható napok számának korlátozását szeretnék elérni, amellett, hogy szerintük magánszemélyeknél három lakásban kellene maximálni a kiadható lakások számát.

Az MSZÉSZ hangsúlyozza: a rendelet tavalyi módosítása önkormányzati szinten lehetővé tette a kiadható napok számának korlátozását, de szerintük nem ez az egyetlen út az egyensúlyi helyzet megteremtésére. A szövetség a rendeletmódosítás után munkacsoportot hozott létre a megoldások kidolgozására.

A nagyközönség által csak Airbnb-ként ismert szálláshelytípusra szükség van Budapesten, főleg a nyári, hátizsákos turistákkal teli időszakban. Viszont az országimázs, az egyenlő versenyféltételek, a helyi lakosok védelme érdekében fontos az önkormányzatok felelősségteljes döntése, a megfelelő szabályozási környezet kialakítása

– érvelt a munkacsoport vezetője. Kollin Gergely szeretné elérni, hogy dolgozzanak ki informatikai megoldást a turisztikai ügynökséggel, ami lehetővé teszi, hogy kizárólag érvényes NTAK-regisztrációs számmal lehessen az online közvetítő platformokra bejelentkezni, valamint egy regisztrációs számmal csak egy ingatlant lehessen hirdetni, vagyis zárják ki a rendszerből a több lakás egy néven történő értékesítését.

Az online közvetítő általi idegenforgalmi adó (ifa) beszedésre és befizetésre van példa más európai városokban, ezzel idehaza is láthatóvá válna az összes szereplő, és az adóelkerülés, működési engedély nélküli üzemeltetés ellehetetlenülne – fejtették ki. Szükségesnek tartják a több lakás kiadására vagy üzemeltetésre szakosodott gazdasági szervezetek fokozottabb, célzott ellenőrzését is (jegyző, NAV, MTÜ, fogyasztóvédelem), és korlátoznák az egy épületen belül kiadható lakások számát.

Ugyanígy egy területen, városrészen belül is korlátozni szeretnék a kiadható lakások számát, hasonlóan az V. és VI. kerületi szabályozáshoz. Úgy vélik, hogy tiltani kellene a túl rövid idejű lakáskiadást is. Példaként említik, hogy New Yorkban 30 napnál nem lehet rövidebb időre kiadni lakást.

A járvány miatt ugyanakkor moratóriumot javasolnak 1–3 évre az új működési engedélyek kiadására, aminek a feltételeit ugyanakkor szigorítani javasolják: ahhoz határozott idejű társasházi hozzájáruló nyilatkozatot írnának elő, amit annak lejárta után meg kéne újítani. Előírnák az engedélyhez a 24 órás elérhetőséget és a parkolóhely-megváltást is.

Rovatok