Index Vakbarát Hírportál

Magyarországon háromszor annyit keres egy miniszter vagy egy sportoló, mint egy tanár

2021. szeptember 27., hétfő 12:43

A Központi Statisztikai Hivatal elkészítette a különböző foglalkozások átlagkeresetére vonatkozó összeállítását, amelyből kiderül, hogy a legmagasabb bruttó fizetést a légi forgalmi irányítók tehették zsebre 2020-ban, havonta átlagosan kétmillió forintot.

A második helyen a törvényhozók, a miniszterek és az államtitkárok állnak, ők nagyjából 1,4 millió forintot kapnak, míg közvetlenül mögöttük a sportolók következnek az 1,3 milliós keresetükkel.

Ezek alapján a sportfoglalkozásúak a leginkább megbecsültebbek közé tartoznak Magyarországon, ráadásul több mint a háromszorosát keresték tavaly, mint a középiskolai tanárok, akik 415 396 forintot kaptak.

Az összeállításból kiderül, hogy a vezető beosztásban dolgozók átlagkeresete a legmagasabb, nagyjából 800 ezer forint:

A lista végén a nád- és fűzfeldolgozók, seprű- és kefegyártók állnak 119 921, az egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozásúak 134 590 és az egyszerű erdészeti, vadászati és halászati foglalkozásúak 140 814 forintos keresettel.

A statisztika a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások, a teljes körű költségvetés és a foglalkoztatás szempontjából jelentő nonprofit szerzetek adatai alapján készültek.

A teljes lista ezen az oldalon érhető el.

Rovatok