Index Vakbarát Hírportál

Új vezérigazgató a Heineken magyarországi vállalata élén

2021. szeptember 30., csütörtök 12:41

Nikos Zois lesz a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója október 1-től, míg elődje, a pozíciót 2018 óta betöltő Geert Swaanenburg a HEINEKEN Németország ügyvezető igazgatója lesz – közölte a vállalat.

A görög Nikos Zois 30 éve tartozik a Heinekenhez, 2010-től tagja a vállalat managementjének, akkor nevezték ki a görögországi sales igazgatójának, 2017-től a bulgáriai egységet vezette, 2019 óta pedig a szerbiai leányvállalat ügyvezetőjeként dolgozott.

Az új vezérigazgató feladata az evergreen stratégia megvalósítása lesz Magyarországon, valamint a Heineken piaci részesedésének további növelés a prémium kategóriában, egyúttal szem előtt tartsa a vásárlói igények alakulását, a költséghatékonyságot és a fenntarthatósági szempontokat.

Nagy lelkesedéssel tekintek magyarországi megbízatásom elé, hiszen az ország sörpiaca nagy múltú, jelenleg pedig igen dinamikusan fejlődik

– mondta Nikos Zois, aki szerint a siker receptje, hogy a vállalat még több, a hazai gazdasági növekedést ösztönző, a társadalmi jólétet és a fenntarthatóságot szolgáló új értéket állítson elő.

Rovatok