Index Vakbarát Hírportál

Japán felé nyithat az egyik legnagyobb félvezetőgyártó

2021. október 10., vasárnap 15:31

Egy hétmilliárd amerikai dolláros beruházás keretein belül a világ harmadik legnagyobb, és első szerződéses legnagyobb félvezetőgyártója, a tajvani TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Co.) Japánban bővítheti gyártósorait.

A TSMC idén áprilisban jelentette be, hogy a következő három évben tervezetten százmilliárd dollárt költenek új gyárak építésére, miközben folytatják a kínai gyáruk bővítését, és Arizonában is felhúznak egy új gyártósort. A TSMC terjeszkedésének oka a megugrott igény a csipek iránt. A tajvani vállalatnak kell a növekvő gyártókapacitás, hogy ki tudja szolgálni megrendelői, köztük például az Apple és az AMD hatalmas igényeit.

A Nikkei úgy tudja, a TSMC a japán terjeszkedést a Sony-csoporttal közös vállalkozásban tervezi, Japán nyugati részén, Kumamoto prefektúrában. Az új gyár a Sony tulajdonában álló területen épülhet meg, közel a cég egyik képszenzorgyártással foglalkozó üzeméhez. A beruházás jelentős részét, közel felét a japán állam finanszírozhatja, cserébe a kormány elvárja, hogy a Kumamotóban gyártott félvezetők eladásakor prioritást élvezzen a japán piac.

A projektben a TSMC-n és a Sony-n kívül részt vehet még a Toyota-csoporthoz tartozó Denso is, ők az autókba készülő félvezetőkben érdekeltek. Az új gyártósor járművekhez és képfeldolgozó szenzorokhoz gyárthat félvezetőket. Bár egyelőre csak a tárgyalások szintjén áll a beruházás, belsős forrásokra hivatkozva a Nikkei azt írja, leghamarabb 2024-ben már a gyártás is beindulhat. Sem a TSMC, sem a Sony nem kommentálta a híreket.

Rovatok