Index Vakbarát Hírportál

Jövő júliusban indul a termelés a gyulai Airbus-gyárban

2021. október 22., péntek 13:11

Jövő júliusban indul a termelés a gyulai Airbus-gyárban, amely teljes kapacitással valószínűleg csak négy-öt év múlva fog működni – mondta az Airbus Helicopters Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

A szerződés szerint a gyárban 2022. július 17-én el kell kezdeniük a termelést, először tíz gépen, ehhez körülbelül 15 szakképzett munkásra lesz szükség. 25 mérnököt már felvettek, akiknek a szakirányú továbbképzése is befejeződött, ők jelenleg egy békéscsabai bérelt irodában dolgoznak, amíg a gyár várhatóan jövő tavaszra elkészül Gyulán.

Újabb gépek majd jövő szeptemberben, harmadik körben pedig 2023 elején érkeznek, így felfutó rendszerben, várhatóan 4-5 év alatt érik el a teljes kapacitást, addigra 200-250 munkavállalót terveznek alkalmazni.

Andreas Stöckle kifejtette, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágoston Technikum és Szakképző Iskolában hamarosan létrejövő Airbus Légi- és Gépipari Képző Központból, „az akadémiáról” folyamatosan kerülnek majd ki azok a munkavállalók, akiket alkalmazni tudnak.

Korábbi közlés szerint a központ közel 2,2 milliárd forintból jön létre, ennek felét gépek és eszközök beszerzésére fordítják.

Andreas Stöckle közlése szerint az Airbus piacvezető a polgári helikopterek gyártása terén, 2020-ban a piac 48 százaléka volt az övék. Jelenleg világszerte nyolc országban van telephelyük, a kilencedik lesz a magyarországi, Gyulán, ahol az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak majd precíziós alkatrészeket.

Rovatok