Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas beruházást jelentett be Szijjártó Péter

2021. november 2., kedd 12:16

A magyar gazdaság dimenzióváltása a koronavírus-járvány ellenére is gyorsult az elmúlt másfél évben, ami abból is látható, hogy a kutatás-fejlesztésre (K+F) alapuló projektek egyre nagyobb részarányt képviselnek a beruházásokon belül – jelentette ki Szijjártó Péter kedden.

A külgazdasági és külügyminiszter a Soft Flow Kft. biotechnológiai vállalat kutatás-fejlesztési központjának pécsi átadóján vett részt. A kétmilliárd forintos beruházáshoz az állam 770 millió forintnyi támogatást nyújtott, ami által a cég 90 új munkahelyet hoz létre a már meglévő 31 mellett.

Szijjártó Péter kiemelte: a kormány komoly erőforrásokat mozgósított és mozgósít annak érdekében, hogy a termelésorientált gazdaság mihamarabb előre tudjon lépni legalább egy lépéssel, és kutatás-fejlesztés által vezérelt gazdasággá váljon.

Mindenfajta ellenkező globális hatás dacára még a pandémia alatt is sikerült gyorsítani ezt a folyamatot – mondta. 

Ahol a jövő technológiáit fejlesztik ki, ott nagy valószínűséggel a jövő gazdasági kapacitásai is ki fognak épülni, ezért minden korábbinál nagyobb összeget, 182 milliárd forint jár a költségvetésből innovációra

– mondta Szijjártó Péter, hozzátéve:  tavaly az állami és a magánszféra is nagyjából 10 százalékkal többet költött kutatás-fejlesztésre, mint 2019-ben. Tíz év alatt pedig körülbelül 60 százalékos volt a növekedés.

A miniszter sikeresnek nevezte a munkahelyek megtartására és a beruházások ösztönzésére koncentráló kormányzati stratégiát. Mint mondta, a „világgazdaság fekete másfél éve” alatt Magyarországon megdőlt a beruházási és a foglakoztatási csúcs, illetve a valaha volt legnagyobb negyedéves gazdasági növekedés rekordja is.

Rovatok