Index Vakbarát Hírportál

Elmaradt a várakozásoktól a magyar gazdaság a harmadik negyedévben

2021. november 16., kedd 10:34

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6,1, az előző negyedévhez képest 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye – derült ki a KSH gyorstájékoztatójából.

A harmadik negyedévben a nyers adatok szerint 6,1 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal emelkedett – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző negyedévben éves bázison 17,3 százalékkal bővült a GDP, míg az előző negyedévhez képest 2 százalékos volt bővülés. A Portfolio által megkérdezett elemzők a második negyedévhez képest 1,1 százalékos javulást vártak, az éves GDP-adatra vonatkozó konszenzus pedig 7,4 százalék volt – ezektől alaposan elmaradtak a KSH által közölt adatok.

Ugyanakkor a pandémia előtti időszakkal összevetve, a 2019-es harmadik negyedéves GDP-adathoz képest a nyers adatok alapján 1,5 százalékkal volt magasabb a növekedés az idei harmadik negyedévben.

Amennyiben az egész idei évet nézzük, azt látható, hogy 7,1 százalékkal nőtt a GDP az előző év első három negyedévéhez képest. Bár ez nem meglepő azt figyelembe véve, hogy a tavalyi évben 5,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék az előző évhez képest.

A KSH első becsléséből kiderül az is, hogy a növekedéshez leginkább a piaci szolgáltatások járultak hozzá.

Rekordmértékű növekedést vár a pénzügyminiszter

Továbbra is dinamikus pályán maradt a gazdaság – reagált a friss GDP-adatokra Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárcavezető hozzátette, hogy a második negyedév 18 százalék körüli rekordnövekedésével a magyar gazdaság már meghaladta a járvány előtti teljesítményét. Varga Mihály megjegyezte, hogy a harmadik negyedéves növekedés a második valaha mért legmagasabb érték, és a rendelkezésre álló adatok szerint meghaladja az uniós átlagot.

A miniszter közölte azt is, hogy 

idén éves szinten rekordmértékű, 6,8 százalékos növekedésre lehet számítani.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok