Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen drágulhat a liszt januártól

2021. november 18., csütörtök 12:54 | aznap frissítve

Drasztikusan emelkedhet januártól a liszt ára – számolt be az ATV. Akár 40 százalékkal is drágulhat a liszt, így elérheti a 150 forintos nagykereskedelmi árat. Ez a boltok polcain kilogrammonként akár 200 forint feletti összeget is jelenthet majd.

Az idei jó minőségű búza ellenére is muszáj lesz árat emelni – mondta a debreceni Hajdúgabona vezetője. A tonnánkénti árban akár 35 ezer forintos áremelkedés is lehet, ezt pedig már nem tudják kigazdálkodni a malmok.

Egy debreceni pékség tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy az energiaárak és a lisztárak emelkedése miatt kénytelen lesz árakat emelni, hogy a dolgozók fizetésén is tudjon emelni. Egy pécsi cukrászdában pontosan emiatt lesznek drágábbak a karácsonyi sütemények.

A vásárlók szerint a kenyér már most is drága. Szakemberek szerint a hazai búza az európai piacon is jól eladható, szemben a gyengébb minőségű német vagy francia gabonával. Így a termelők akár külföldre is értékesíthetik a készleteiket.

Rovatok